A friss vér csak öt napig használható, kell a segítség húsvét előtt

A húsvéti ünnepi időszak előtt és után a nemzeti vérkészlet biztonságos fenntartása érdekében véradásra hív mindenkit az Országos Vérellátó Szolgálat. Arra kérik a véradókat, hogy ezen a héten és az ünnepek után is adjanak vért, hogy megfelelő vérkészlet álljon rendelkezésre.

Az Országos Vérellátó Szolgálat legrövidebb lejárati idejű készítményének felhasználhatósága öt nap, ezért az ellátás megfelelő szintű biztosításához szükség van a véradók kiemelt segítségére, amely a betegeknek esélyt ad a gyógyulásra, életben maradásra.

Az öt nap a kritikus, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítményünk öt napig tárolható, éppen ezért nagy kihívás a mostani időszak, hiszen most van egy négynapos munkahetünk, aztán jön négy munkaszüneti nap. A négy munkaszüneti napra fel kell tölteni a rövid lejáratú készítmények készletét, hogy azzal a húsvéti időszakot át tudjuk vészelni” – mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Aki még nem adott vért életében, ebben az esetben a felső korhatár hatvan év, aki már adott korábban, ott hatvanöt, „de a jogszabály megengedi, hogy ha valakinek az egészségi állapota megfelelő, akkor hatvanöt fölött is adjon vért” – tette hozzá.

Nagy Sándor elmondta, hogy „zajlik egy alaptoborzás, az elkövetkezendő napokra is megvannak a vérgyűjtési terveink. A donorokat e-mailben, SMS-ben értesítjük erről. Most az ünnepekre készülve és a rákövetkező hétre még külön megszólítunk véradókat, akik a nyilvántartásunk szerint alkalmasak véradásra”.

A rövid lejáratú készítmények, a vérlemezkék olyan betegek ellátását biztosítják, akiket nem érint a járvány, hiszen őssejtátültetés, szervtranszplantáció, onkológiai ellátáskor használják fel ezeket, így őket a járványtól függetlenül látják el a kórházak – mondta Nagy Sándor.

Milyen feladatai vannak a vérellátó szolgálatnak a pandémia ideje alatt?

Az alapfeladatunk az ország vérkészítménnyel történő ellátása, de ezenkívül mi is minden erőnket mozgósítjuk a különböző frontokon. Például együttműködésben egy másik laboratóriummal, napi több ezer koronavírustesztet végzünk el – hangsúlyozta az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

Oltópontjaink működnek a véradástól teljesen függetlenül – emelte ki Nagy Sándor.

Új feladat a vérplazmagyűjtés a gyógyult betegektől, és erre is várja a véradó szolgálat a jelentkezőket. A betegségből felgyógyultak közül körülbelül százból 20-25 ember aki alkalmas, aki valóban termel annyi antitestet, hogy abból gyógyító plazma nyerhető. A gyógyulást követően három hétnek kell eltelnie, hogy valaki jelentkezhessen plazmadonornak.

Az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy alaptalan az a félelem, hogy a vérplazmaadás után kevesebb antitest lesz valakiben, így nem lesz annyira védett a vírus ellen.

„Ez az antitest-határérték olyan magasan van meghúzva a plazmagyűjtés szempontjából, hogy ha valaki határérték alá esik, akkor tőle nem gyűjtenek plazmát, úgyhogy ettől senkinek nem kell félnie” – magyarázta.

Egy plazmaadással egy terápiás embernek a terápiás ciklusára tudunk gyűjteni – a plazmaadást akár hetente is lehet ismételni – tehát van már olyan donorunk, aki bőven tíz fölött jár a vérplazmaadások számában, ő már legalább tíz ember életének a megmentéséhez járult hozzá – tette hozzá.

A véradások pontos idejéről és helyszínéről a www.ovsz oldalon lehet tájékozódni.

 

Forrás: hirado.hu