A bérlakások építését részesítené előnyben a Jobbik a munkásszállók helyett

– A megyei fiatalok nem munkásszállóban képzelik el pályakezdetük első éveit, hanem tisztességes bért, megfizethető lakhatást, biztos és tervezhető jövőt terveznek maguknak – jelentette ki Lengyel Máté szerda délután tartott sajtótájékoztatóján. 

A Jobbik önkormányzati képviselője, a körzet előválasztási jelöltje hozzátette, 11 éve küzdenek az ellenzéki képviselőkkel, hogy Nyíregyházán bérlakásépítési program valósulhasson meg, ehelyett 200 fős munkásszálló épül a városban. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője hozzátette, a jobbikosok nyáron kiterjedt országjárást folytatnak, s megrendülve szembesült azzal, hogy több helyen is külföldi munkavállalókat igyekszenek betelepíteni az országba. Szerinte nem azzal van baj, ha határon túli magyar testvéreink a könnyebb megélhetésért munkát vállalnak Magyarországon, hanem ha harmadik világból érkező idegen munkásokat telepítenek be, miközben megyei fiatalok vannak állás nélkül, ezért ők bérlakásépítésben gondolkoznak.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő kiemelte:

„A szabolcs-szatmár-beregi falvak egy részében is inaktív magyar fiatalok lehetőség, képesítési lehetőség, kollégiumi rendszer, szolgálati lakás, illetve bérlakás hiányában nagyon sokan otthon, a falvakban kell, hogy elképzeljék a következő éveiket is. Nem önmagában az a baj, ha valaki a szülőfalujában keresi a boldogulást, az a baj, ha nem kap hozzá oktatási, képzettségi lehetőséget, minőségi munkahelyet és minőségi bért."