70 éve hunyt el Zsolnai Vilmos

A nagy múltú Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban számos emléktábla figyelmeztet arra, hogy a megye elsőként alapított középiskolájában járunk. A kiváló növendékek, tanárok, igazgatók emlékét őrzik és hirdetik ezek a táblák. E panteonban foglal helyet Zsolnai Vilmos egykori igazgató is, aki 1881. október 31-én, a délvidéki Kucora településen született. (A család Zwick nevét 1934-ben magyarosította Zsolnaira.) Budapesten mennyiségtan-természettan szakos tanárként diplomázott, majd 1904-től kezdve a soproni, a pozsonyi és a selmecbányai evangélikus gimnáziumban tanított. Részt vett az első világháború harcaiban, századosi rangban szerelt le. 1918. szeptember 1-jétől a nyíregyházi Evangélikus Főgimnázium tanárává nevezték ki. A szakjai tanítása mellett rendkívüli sokoldalúságáról tett bizonyságot. Újjászervezte az ifjúsági énekkart, vonószenekart alapított, asztalos-tanfolyamot szervezett, iskolai gyűjtőegyesületet indított, gyorsírást oktatott, segédkezett a cserkészcsapat irányításában. 1931-től megbízott, majd 1933-tól megválasztott igazgatóként tevékenykedett. 1933-ban, Luther Márton születésének 450. évfordulóján kezdeményezésére fákat ültettek a gimnázium udvarán. 1942-ben nyugállományba helyezték. Kinevezték tanügyi főtanácsosnak, de az iskolai kormányzótanács kérésére megmaradt igazgatói beosztásában. 1944 augusztusában vonult vissza végérvényesen a tanári munkától. A háború viharában Budapesten keresett menedéket családjával együtt. A budai harcok utolsó napján, 1945. február 12-én aknaszilánk oltotta ki az életét.
Egykori iskolájában tantermet és ösztöndíjat neveztek el róla, míg tanítványai 1995-ben egy emléktáblával tisztelegtek az emléke előtt. A tábla Orr Lajos szobrászművész domborművével a gimnázium első emeletén, a róla elnevezett tanterem mellett található.
Az alapításának hamarosan 210. évét ünneplő oktatási intézmény léte Zsolnai vallomását igazolja: „Évszázadok is el fognak viharozni az alma mater fölött, és mégis állni fog, mert alapja a hit és a szeretet”.

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész