Több mint kétszáz résztvevőt várnak Nyíregyházára a 7 templom ifjúsági gyalogos zarándoklatra március 19-én, szombaton a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Iroda szervezésében.
A mintegy 20 km-es gyalogos zarándoklat március 19-én, szombaton 09:00 órakor indul a Seregély István Papi Szociális Otthon Szent Antal-kápolnájától (Nyíregyháza, Vasgyár utca 1.), ahonnan Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya indítja útra a fiatalokat. Ezt követően a kertvárosi egyházközségben, a Fatimai Szűz Mária-templomban várják a fiatalokat. A következő állomásunk a Városi Köztemetőnél lesz, majd a jósavárosi Szent Imre-kápolna, az örökösföldi Isteni Irgalmasság-templom, a borbányai Szent László-templom, végül a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya várja a fiatalokat. A zarándoklat kb. délután 4 órakor püspöki szentmisével zárul.
A fiatalok végigjárva a város templomait egy lelki életet segítő, belső utat is megtesznek. A zarándoklat arra hívja őket, hogy lépjenek ki a megszokott életritmusukból, álljanak meg, nézzenek rá, hogy hányadán állnak az Istennel, az embertársaikkal és önmagukkal.
A zarándoklat lelkivezetői: Dr. Törő András egyházmegyei ifjúsági referens, Németh István nyíregyházi káplán atya, valamint az érintett helyszínek plébánosai, szolgálattevői is segítik, elmélkedéseikkel kísérik a fiatalokat.
A helyszíneken a házigazda atyák a templomuk védőszentjével ismertetik meg a fiatalokat. A helyi közösségnek is különleges alkalmat jelent ez a találkozás, a fiatalok fogadása.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye