4 for Dance – Humor, tánc és tehetség
Nyíregyháza világszerte ismert tánccsoportja az elmúlt egy évtized legsikeresebb koreográfiáit elevenítette meg a színpadon.

Koreográfiákból pedig van bőven a tarsolyukban, hiszen 2004-es alakulásuk óta földön, vízen, levegőben is bejárták a világot. Csak néhány a sikereik közül: 2009-ben Montrealban az UNESCO védnöksége alatti Dance World Cupon, a hivatalos táncvilágkupán három kategóriában is megszerezték a világbajnoki címet. A BBC egyik legnagyobb show-jának sztárvendégeként, a Tonight is the nightban is szerepeltek, ahol John Barrowman hollywoodi sztár így mutatta be a 4 for Dance-t: „ezt az elkápráztató csapatot a világon mindenkinek látnia kell!” 2011-ben Magyarországot az Európai Unió soros elnökeként képviselve, Pekingben, 14 műsoron keresztül, egy héten át a Chaoyang Parkban 470 ezer néző előtt mutatkoztak be.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a jubileumi ünnepség előtt kifejtette, a zene és a tánc Nyíregyházán nagyon komoly hagyományokkal bír. Ezzel a polgármester a Cantemus kórusra és a Szabolcsi Szimfonikusok sikereire is utalt. Örömét fejezte ki, hogy a színház repertoárján megjelenik a tánc, amely előadásaikat színesíti.

VILÁGSZERTE ISMERTEK

A 4 for Dance meghívást kapott a világ egyik legnagyobb fesztiváljára, az edinburghi Fringe fesztiválra is, Algériában pedig az Európai Unió kulturális fesztiválján három alkalommal is képviselték Európát, de felléptek már többek között Brüsszelben, New Yorkban, Sidney-ben, Los Angelesben, Monacóban, valamint számos világ- és európai országban, illetve nagyvárosban is.

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK RÉSZEI

2012-ben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése kimagaslóan eredményes tevékenységük elismeréseként „Nyíregyháza városért emlékérem” „Bencs Kálmán díj”-ban részesítette a 4 for Dance-t, mindemellett pedig bekerültek a Nyíregyházi Települési Értéktárba is. Bízunk benne, hogy még több milliónyi tánclépés áll a méltán híres tánccsoport előtt.