26 új kormányablak nyílik a hétvégén

Pénteken Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két kisvárosban is nyílt kormányablak. Mostantól Nyírbátorban és Máriapócson is, korszerű környezetben, gyorsan intézhetik ügyeiket a polgárok.

– Nem az ember van az államért, hanem az állam az emberért – ezzel a mondattal adta át a máriapócsi kormányablakot a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós azt mondta, 2010-ben átfogó közigazgatási reformot indított el a kormány, aminek az volt a célja, hogy a polgárok szolgáltatóként tekintsenek az államra. Seszták Miklós hozzáfűzte, a kormány azt kívánja elérni, hogy ebben az évben már összesen 280 kormányablak működjön az országban.

– Mi azt szeretnénk megteremteni, hogy a közigazgatás hatékony legyen, jól szervezett és emberközpontú – mondta dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter. – Mindegyik fontos, de az emberközpontúságra külön is felhívnám a figyelmet. És bátran kijelenthetjük, hogy a kormányablakok az elmúlt években az ügyintézés új kultúráját teremtették meg, a bennük folyó készséges és professzionális munkáról adnak hírt az állampolgárok visszajelzései.

Z. Pintye Zsolt

Fotó: jarasikormanyablak.hu