240 krémes is volt a tét - A bajnoki cím megvan, a sütire még várni kell

A hétvégén rendezték a 125. Atlétikai Magyar Bajnokságot.  A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői három arany és két ezüstérmet szereztek. A sportolók a csapatbajnokságon is szeretnének jól szerepelni.  

240 krémes. Ez volt az egyik tét Tóth Balázs számára. A nyíregyházi súlylökő esélyesként érkezett a 125. Magyar Bajnokságra, és edzője azt ígérte, ha 18 méter felett dob, megkapja a sütiket. Bár a 18 méter nem sikerült, a bajnoki címet 17.18-cal így is megszerezte a Sportcentrum versenyzője. 

- Elég nagy volt rajtam a nyomás, mivel idén még nem veszítettem, így esélyesnek számítottam Örülök, hogy sikerült győznöm – mondta Tóth Balázs súlylökő. 

Női diszkoszvetésben Kerekes Dóra lett a bajnok, 54.74-el. Ő Szombathelyen készül, de édesapja irányításával. 

- Környezetemben is láttam, hogy nem mindig működik jól a versenyző gyerek – edző apa kapcsolat. Szombathelyen most ideális körülmények között készülhet Dóra, egy komoly műhelyben, és sikerült is megnyerni a bajnokságot – tette hozzá Kerekes László edző.  

Helebrandt Máté 5000 méteres gyaloglásban győzött. Számára ez sprintszám volt, mivel 50 km-en szokott indulni. 

- Mi általában hosszabb távon versenyzünk, ez valóban szokatlan volt. Hat edzésen gyakoroltuk csak az 5 km-es távot, és örülök, hogy jól sikerült - mondta Helebrandt Máté gyalogló. 

A három bajnoki cím mellett két ezüstnek is örülhettük.  Férfi magasugrásban Bakosi Péter 217 cm-el második lett, míg hármasugrásban Pál Robin szerzett ezüstöt. 

- Féltem ettől a bajnokságtól, mert nem volt ideális a felkészülésünk. Az Egyetem Atlétikai Csarnokának teteje megsérült, a járvány miatt kellett kihagynunk tréningeket, így az öt éremmel maximálisan elégedettek vagyunk - értékelt  Vas László szakágvezető. 

A versenyzők sokat nem pihenhetnek. Most a korosztályos, majd a csapatbajnokság következik. Kőhalmi Richárd, a Sportcentrum ügyvezetője elmondta, utóbbi versenyen ismét Debrecennel közösen indít csapatot a Nyíregyháza.