2024-ben is nőtt a Nyíregyházára érkező vendégek száma
Az már országosan közismert, hogy Nyíregyházán megsokszorozódott a vendégéjszakák száma 2010 óta, mióta dr. Kovács Ferenc polgármester fő erőforrásként jelölte meg az idegenforgalmat, és látványos fejlesztések történtek a területen. Mindezt rengeteg díjjal is elismerték, de a legfontosabb a vendégek értékelése.A jelenlétük derűlátásra ad okot, hiszen mint azt Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. – nemrégiben személyesen is elismert – ügyvezetője a Nyíregyházi Televíziónak nyilatkozta, pozitívak a nálunk időt töltők visszajelzései.
Hozzátette, a sikerek mögött komoly csapatmunka van, beleértve az ágazat minden nyíregyházi szereplőjét. Persze ők mint cég is megteszik a magukét városmarketinggel a környező országokban – Romániában és Szlovákiában trendi Nyíregyháza –, de ehhez kellenek az attrakciók, a virágos város, és maguk a vendégszerető nyíregyháziak is. A Nyíregyházi Televízió stúdiójában többet is elárult nekünk az idegenforgalmi sikerekről.