1246 riasztás 2014-ben

715 tűz és 531 műszaki mentés – ez a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltóinak mérlege 2014-ben. Nagy József tűzoltó alezredes, a nyíregyházi kirendeltség vezetője azt mondta, hogy az 1246 beavatkozás kétharmadát a nyíregyházi tűzoltók végezték. A kirendeltségen 121 fős a létszám, de az illetékességi területen működik még 4 önkormányzati tűzoltóság 363 fővel. 12 önkéntes, egyesületi formában működő tűzoltóság is van, ebből a demecseri tavaly önállóan beavatkozó egységgé vált.

A tűzoltókhoz 846 segélyhívás érkezett be, 476 tűzeset és 386 műszaki mentés volt. A beavatkozások 66 százaléka Nyíregyházán volt, köztük olyanok is, mint a tavalyi év elején a Szent István utcai, a Ferenc körúti lakástüzek, a Kert utcai gázrobbanás vagy a Huszár-telepen történt eset. A kirendeltség területén a lánglovagok 200 ember életét mentették meg.

A tavalyi évben megalakultak az önkéntes mentőcsoportok is 154 fővel a négy járásban. Úgynevezett lakosságvédelmi intézkedés 14-szer volt lakóházak megrongálódása miatt. Emiatt 67 embert kellett máshol elhelyezni.

A középiskolás diákok a kötelező közösségi munkát a katasztrófavédelemnél is teljesíthetik, 2014-ben 20 intézmény 710 diákját foglalkoztatták. A tűzoltóság tavaly ünnepelte fennállásának 130. évfordulóját, abban az évben 32-en részesültek valamilyen elismerésben.