Jubileum: az 5 éves Területvédelmi Ezred várja a tartalékosjelölteket
Nov 13, 2023

Jubileum: az 5 éves Területvédelmi Ezred várja a tartalékosjelölteket

Októberben volt öt esztendős a vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred, mely az egységes alapkiképzésekkel a Magyar Honvédség egyik kapujává vált. Vantal Zsolt ezredes szerkesztőségünknek azt mondta, egyik legfontosabb feladatuk az önkéntesek kiképzése, a helytállás a krízishelyzetekben, ugyanakkor a toborzás, valamint a Honvéd Kadét Program segítése is. Mint fogalmazott, a térségi békeidők végeztével szükséges emelni a nemzet ellenállóképességét.

Tovább olvasom
Márton-napi vigasság – Lúdtollal írás, újbor, libás ételek és vásár is várta a látogatókat
Nov 13, 2023

Márton-napi vigasság – Lúdtollal írás, újbor, libás ételek és vásár is várta a látogatókat

Az esős időjárás ellenére is több százan vettek részt a Sóstói Múzeumfalu Márton-napi rendezvényén. A hagyományoknak megfelelően libazsíros kenyérrel, újborral és különböző, libából készült ételekkel várták a vendégeket. A látogatók kipróbálhatták, hogy milyen lúdtollal írni, megkóstolhatták a kemencében sült finomságokat, valamint a táncház sem maradhatott el a skanzen évzáró nagy rendezvényén.

Tovább olvasom
Olaszországban jártak
Nov 13, 2023

Olaszországban jártak

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tizenegy olaszul tanuló diákja, két kísérő pedagógussal az Erasmus plusz (2023-1-HU01-KA121-SCH-000141426 iktatószámú pályázat, diák csoportos mobilitás) akkreditációs program keretében az olaszországbeli Tarantoban jártak.

Tovább olvasom
A légvédelmi sziréna oszlopa nem bírta a megpróbáltatást
Nov 13, 2023

A légvédelmi sziréna oszlopa nem bírta a megpróbáltatást

Az oszlopot a túloldalon lévő légvezeték fogta meg.

Tovább olvasom
Ne csodálkozzon, ha zsákutcába fut
Nov 13, 2023

Ne csodálkozzon, ha zsákutcába fut

Az arra járók figyelmét felhívják, hogy a Bukarest és a Varsó utcák egy része zsákutca lett a felújítás idejére! 

Tovább olvasom
Négy autó karambolozott
Nov 13, 2023

Négy autó karambolozott

A vétlen járművek forgalmi okokból megálltak, amikor a mögöttük érkezű sofőr beléjük rohant és egymásba tolta a sorban álló kocsikat.

Tovább olvasom
Csak átengedte a gyalogost 
Nov 13, 2023

Csak átengedte a gyalogost 

Egy személygépjármű megállt, hogy egy gyalogost átengedjen az úton, amikor a mögötte érkező jármű belerohant.

Tovább olvasom
Azt hitte, át tud még menni
Nov 13, 2023

Azt hitte, át tud még menni

A MÁV a rendőrséggel közösen vizsgálja a baleset körülményeit.

Tovább olvasom
Trafiboxok és VÉDA kapuk – A gyorshajtás a közlekedési balesetek egyik legfőbb oka
Nov 13, 2023

Trafiboxok és VÉDA kapuk – A gyorshajtás a közlekedési balesetek egyik legfőbb oka

A vármegyében három trafibox és hat darab VÉDA kapu ellenőrzi az autósokat. Erre azért is van szükség, mert még mindig a gyorshajtás a közlekedési balesetek egyik legfőbb oka.

Tovább olvasom
20 érem Németországból
Nov 13, 2023

20 érem Németországból

5 aranyat, 8 ezüstöt és 7 bronzérmet gyűjtöttek a Nyíregyházi Sportcentrum úszói Stuttgartban.

Tovább olvasom
Újabb meccseket nyertek a vízilabdások
Nov 13, 2023

Újabb meccseket nyertek a vízilabdások

Jól szerepel az Aqua SE a bajnokságban.

Tovább olvasom
Tájékozódjon ingyenesen az Adóórákon
Nov 13, 2023

Tájékozódjon ingyenesen az Adóórákon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Adóórák előadássorozatának soron következő tájékoztatójára a vármegyei önkormányzatokat személyesen hívta meg a hivatal.

Tovább olvasom
Ilyen Csókos asszonyt még nem látott!
Nov 13, 2023

Ilyen Csókos asszonyt még nem látott!

A Lehozzuk Önnek a csillagokat! programsorozat keretein belül a VMKK közreműködésével érkezik, parádés szereposztásban.  

Tovább olvasom
Túrabot, bakancs, jókedv: jöjjön velünk egy Kékestető-Galyatető gyalogtúrára
Nov 13, 2023

Túrabot, bakancs, jókedv: jöjjön velünk egy Kékestető-Galyatető gyalogtúrára

Barangolj velünk hazánk legmagasabb hegyvonulatán az őszi Mátra hívogató csúcsain. Vágjunk neki ennek a kalandnak, Kékestető és Galyatető két impozáns hegy egy túrán!

Tovább olvasom
Verseskötet bemutatójára készülnek a könyvtárban
Nov 13, 2023

Verseskötet bemutatójára készülnek a könyvtárban

László B. Irén: A kör szélén című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők.

Tovább olvasom
Már 52 nappal év vége előtt elindult az Ökumenikus Segélyszervezet 28. adventi adománygyűjtése 
Nov 13, 2023

Már 52 nappal év vége előtt elindult az Ökumenikus Segélyszervezet 28. adventi adománygyűjtése 

Az ország legnagyobb ünnepi összefogáshoz a 1353-as adományvonalon  és a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet csatlakozni.

Tovább olvasom
Hajdan volt iskolák
Nov 12, 2023

Hajdan volt iskolák

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára tisztelettel meghívja az érdeklődőket az online iskola- és oktatástörténeti konferenciájára, amely 2023. november 13-tól tekinthető meg az intézmény YouTube-csatornáján.

Tovább olvasom
Emberhátrányban is nyert a Szpari!
Nov 12, 2023

Emberhátrányban is nyert a Szpari!

A BVSC ellen is győzött a Nyíregyháza Spartacus.

Tovább olvasom
 El Camino élménybeszámoló Nyíregyházán
Nov 12, 2023

El Camino élménybeszámoló Nyíregyházán

 „Adassék tisztelet a katonaeszménynek” előadássorozat keretében „El Camino, az élmény” címmel tartottak előadást Nyíregyházán, november 08-án.

Tovább olvasom
Amiről az utcák mesélnek... - A városi kislakások történetéből 1.
Nov 12, 2023

Amiről az utcák mesélnek... - A városi kislakások történetéből 1.

„A megmérhetetlen nagyságú lakásínség és a pusztulásra kárhoztatott építőipar halálos vonaglása a két szomorú kórtünete a városnak, amely országos jellegű nyavalyában Nyíregyháza város sajnosan legelöl vezet”...

Tovább olvasom
Skandináv éjszakák Urmai Gáborral
Nov 12, 2023

Skandináv éjszakák Urmai Gáborral

A Móricz Zsigmond Színház művésze november 25-én a Bencs Villában várja a zeneszerető közönséget.

Tovább olvasom
Képviselői sorozat:  12. választókerület: Mussó László – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni mandátumos tagjai
Nov 12, 2023

Képviselői sorozat:  12. választókerület: Mussó László – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni ...

A 2010 óta folyamatosan mandátumot szerző képviselő körzetében – aki civilben közlekedésgépész-technikus, bőrműves népi iparművész, valamint oktatja is a bőrműves szakmát – nagyberuházások is megvalósultak az elmúlt években.

Tovább olvasom
Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken
Nov 12, 2023

Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken

A látogatók nagyobb része külföldről érkezett, míg a vendégek 45%-át a belföldi vendégek adták. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint kétszer annyi 18 éven aluli utazott idén az őszi szünetben, mint az azt megelőző héten.

Tovább olvasom
Diabétesz Világnap: az elhízás és a cukorbetegség kéz a kézben járnak 
Nov 12, 2023

Diabétesz Világnap: az elhízás és a cukorbetegség kéz a kézben járnak 

Mindkét betegség 100 milliárd forintot meghaladó nagyságrendű egészségbiztosítási kezelési költséggel jár – életmódváltás és holisztikus kezelési szemlélet szükséges az életkilátások javítása érdekében.

Tovább olvasom