Spanyol győzelemmel ért véget az ifjúsági világkupa, Takács Zsombor negyedik lett!
Aug 16, 2024

Spanyol győzelemmel ért véget az ifjúsági világkupa, Takács Zsombor negyedik lett!

Az első szakaszhoz hasonlóan Ibrányban is mezőnyhajrá döntött, ami a lengyel Kacper Mientki sikerét hozta, míg a nyíregyházi egyénin ír győzelemnek tapsolhatott a nagyérdemű. Az összetett versenyben végül az első etap győztese, a spanyol Héctor Álvarez végzett az élen.

Tovább olvasom
Szent István ünnepén a székesegyház építtetőjéről is megemlékeznek
Aug 15, 2024

Szent István ünnepén a székesegyház építtetőjéről is megemlékeznek

Szent István ünnepén a székesegyház építtetőjéről is megemlékeznek Augusztus 20-án lesz éppen 120 éve, hogy átadták a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházat Nyíregyházán. Szent István király ünnepén augusztus 19-én vesperással és igehirdetéssel, augusztus 20-án pedig püspöki misével emlékeznek majd meg az államalapítóról, és a templom építtetőjéről, Samassa József egri érsekről és bíborosról.  

Tovább olvasom
Kállay Gyűjtemény – Kutyabarát lett az intézmény
Aug 15, 2024

Kállay Gyűjtemény – Kutyabarát lett az intézmény

Mostantól a négylábúakat is várja a Kállay Gyűjtemény Nyíregyházán. A kutyások nyitvatartási időben, az előírásoknak eleget téve látogathatják kedvenceikkel az intézményt. A néhány eltelt hétben az a tapasztalat, hogy sokan élnek a lehetőséggel.

Tovább olvasom
IV. Wittur Futófesztivál – Idén is színvonalas programokkal érkezik Nyíregyháza zöld futóversenye
Aug 15, 2024

IV. Wittur Futófesztivál – Idén is színvonalas programokkal érkezik Nyíregyháza zöld futóversenye

Augusztus 24-én kezdődik a kétnapos IV. Wittur-Nyíregyházi Futófesztivál, melyről dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, dr. Bana Richárd, a Mozaik Med elnöke és Pónus Attila, a Wittur Hungária Kft. cégvezetője sajtótájékoztató keretein belül adott tájékoztatást.

Tovább olvasom
Nyíregyházi érmek a Szervátültetettek Európa-Bajnokságáról
Aug 15, 2024

Nyíregyházi érmek a Szervátültetettek Európa-Bajnokságáról

Harmadik helyen végzett a Magyar Szervátültetettek Szövetségének válogatott csapata a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-Bajnokságán, Lisszabonban.

Tovább olvasom
A spanyol Héctor Álvarez szakaszgyőzelmével kezdődött a Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupa
Aug 15, 2024

A spanyol Héctor Álvarez szakaszgyőzelmével kezdődött a Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupa

Mezőnyhajrával zárult Vásárosnaményban a kétnapos nemzetközi viadal első szakasza, ahol az ír Seth Dunwoody végzett a második helyen, míg a cseh Jan Podaril lett a harmadik – legjobb magyarként Pakot András az előkelő tizedik pozíciót csípte el, ám az etap közbeni jóváírásoknak köszönhetően Takács Zsombor (MBH Bank Cycling Team) várhatja a legjobb helyről a folytatást.

Tovább olvasom
Komplex fejlesztés Kőlaposon: biztonságosabbá vált a közlekedés a 4-es főúton
Aug 15, 2024

Komplex fejlesztés Kőlaposon: biztonságosabbá vált a közlekedés a 4-es főúton

Befejeződtek a 4-es számú főút kőlaposi szakaszán végzett építési és átalakítási munkálatok, és az új gyalogátkelőhelyet hivatalosan is átadták a forgalomnak. A közel 98 millió forintos önkormányzati beruházás eredményeként a helyiek régi kérése teljesült: a településrész lakói mostantól biztonságosan kelhetnek át ezen a korábban balesetveszélyes útszakaszon.

Tovább olvasom
Átfogó beruházás – Biztonságosabbá vált a közlekedés Kőlaposnál

Egyelőre zárva tart a Tófürdő
Aug 15, 2024

Egyelőre zárva tart a Tófürdő

Szerdáról csütörtökre virradóan a Tófürdő gépházában történt probléma, majd kiderült a nagy meleg következtében a vízminőség sem megfelelő.

Tovább olvasom
70+7 – Kortárs művészek kiállítása a Városi Galériában
Aug 15, 2024

70+7 – Kortárs művészek kiállítása a Városi Galériában

70+7 címmel nyílt időszaki kiállítás múlt csütörtökön a Városi Galériában. Az életműtöredék két művész munkásságát tárja a látogatók elé, akik az inspirációt saját életükből és érzelmeikből merítették. A tárlat szeptember 21-ig látogatható.

Tovább olvasom
Kerékpáros világkupa – Ismét Nyíregyházán fogadják One Belt One Road Nations’ Cup versenyzőit
Aug 15, 2024

Kerékpáros világkupa – Ismét Nyíregyházán fogadják One Belt One Road Nations’ Cup versenyzőit

Idén is Nyíregyháza ad otthont a mai napon Vásárosnaményban indult One Belt One Road Nations’ Cup Hungary Országúti Ifjúsági Világkupa egyik versenyszakaszának.

Tovább olvasom
Tűzeset – Teljes terjedelmében égett több raktárépület mintegy hétezer négyzetméteren
Aug 14, 2024

Tűzeset – Teljes terjedelmében égett több raktárépület mintegy hétezer négyzetméteren

Több raktárhelyiségben is tűz ütött ki kedd délután a Rákóczi utcában, a Tokaji út közelében. A lángok átterjedtek egy kétemeletes irodaházra, így mintegy hétezer négyzetméteren, több mint 10 órán keresztül égett több épület is. 68 hivatásos, 15 szabadnapos és 4 önkéntes tűzoltó vízágyúkkal, csaknem tíz vízsugárral és habosított vízsugarakkal oltotta a lángokat szerda délelőttig.

Tovább olvasom
Ne tessék kérdezni, mutatjuk mikor lesz nyitva a piac!
Aug 14, 2024

Ne tessék kérdezni, mutatjuk mikor lesz nyitva a piac!

A NYÍRVV üzemeltetésében lévő PIACOK 2024. augusztus 19. napján (hétfőn) a megszokott nyitvatartásirend szerint várják a vásárlókat, 2024. augusztus 20. napján (kedden) ZÁRVA tartanak.

Tovább olvasom
Tudja, hogyan készül a vályogfal? Most megtanulhatja!
Aug 14, 2024

Tudja, hogyan készül a vályogfal? Most megtanulhatja!

Szeptember 21-én, szombaton vályogvakolat-készítő workshopot tartanak a Sóstói Múzeumfaluban. Az esemény a kulturális örökség napjainak sorozatában valósul meg Gáspár János vályogfal-építő mester vezénylésével.

Tovább olvasom
Váratlan vendégek érkeztek az összejövetelre: egyenruhások voltak
Aug 14, 2024

Váratlan vendégek érkeztek az összejövetelre: egyenruhások voltak

Családi összejövetel közben érkeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy nyírségi családi házhoz, ahol közel negyvenmillió forint értékben foglaltak le illegális dohányterméket és egy dohányaprítógépet.

Tovább olvasom
Újra a mozivásznon: Egy cica 10 élete!
Aug 14, 2024

Újra a mozivásznon: Egy cica 10 élete!

A gyerekek körében aratott sikerre tekintettel ismét műsorra tűzik ezen a hétvégén az Egy cica 10 élete c. animációs filmet.

Tovább olvasom
Már naponta 4000 utas a MÁV appot használja buszjegyvásárlásra
Aug 14, 2024

Már naponta 4000 utas a MÁV appot használja buszjegyvásárlásra

Hasznos tudnivalók a Volánbusz új, egységes helyjegy- és helyfoglalási rendszeréről.

Tovább olvasom
Legyen izgalmasabb az utazás a hazaérkezésnél!
Aug 14, 2024

Legyen izgalmasabb az utazás a hazaérkezésnél!

Az üresen álló lakás csaalogató lehet a betörők számára. A rendőrség tanácsot arra, hogyan akadályozhatjuk meg a betöréseket.

Tovább olvasom
Újabb négy utca újul meg Nyíregyházán – Az Árok és a Moszkva utca iskolakezdésre elkészülhet
Aug 14, 2024

Újabb négy utca újul meg Nyíregyházán – Az Árok és a Moszkva utca iskolakezdésre elkészülhet

Önkormányzati forrásból hamarosan megtörténik újabb négy út felújítása Nyíregyházán. A munkálatok érintik az Árok, a Moszkva, az Ér és az Árpád utcákat. Az Árok és a Moszkva utcán már javában zajlanak az aszfaltmarási munkálatok, a tervek szerint augusztus 30-ra, iskolakezdésre elkészülhetnek a megújult útszakaszok.

Tovább olvasom
Fiatal csapattal vág neki a szezonnak a Fatum Nyíregyháza
Aug 14, 2024

Fiatal csapattal vág neki a szezonnak a Fatum Nyíregyháza

Bejelentette új játékosait a röplabda együttes.

Tovább olvasom
Szerdától vízosztás a vasútállomásokon, pályaudvarokon, autóbusz-állomásokon
Aug 14, 2024

Szerdától vízosztás a vasútállomásokon, pályaudvarokon, autóbusz-állomásokon

A harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel augusztus 14-től augusztus 18-ig a MÁV-VOLÁN-csoport utasai számára díjmentesen vizet biztosít. A MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon.

Tovább olvasom
Sajtóközleményt adott ki a kedd tűzről a városháza
Aug 14, 2024

Sajtóközleményt adott ki a kedd tűzről a városháza

Több, egymáshoz épített raktár égett (továbbterjedve egy többszintes irodaépületre is) teljes terjedelmében kedd délután Nyíregyházán, a Rákóczi úton, közvetlenül a hajléktalan ellátást biztosító Oltalom Szeretetszolgálat Nappali Centruma mellett. Az Oltalom Szeretetszolgálat a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásával, a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött ellátási szerződés keretében végez szociális munkát.

Tovább olvasom
Egész éjjel küzdöttek a lángokkal: a nyíregyháziak végtelenül hálásak a tűzoltóknak!
Aug 14, 2024

Egész éjjel küzdöttek a lángokkal: a nyíregyháziak végtelenül hálásak a tűzoltóknak!

68 hivatásos tűzoltó, 15 szabadnapos, négy önkéntes küzdött a brutális tűzzel a Rákóczi úton, ahol egy raktárépület kapott lángra. Összesen hétezer négyzetméter lángolt, és még az Oltalom Szeretetszolgálat Nappali Ellátó Központját is ki kellett üríteni. A tűzeset során egy ember az épületben rekedt, őt a tűzoltók mentették ki és átadták a mentőknek. A tűz oltása még szerda reggel is tartott. A lánglovagok megfeszített munkája pedig elismerést váltott ki az emberekből.   

Tovább olvasom
Tűz ütött ki  több raktárhelyiségben a Rákóczi utcában
Aug 13, 2024

Tűz ütött ki több raktárhelyiségben a Rákóczi utcában

Több raktárhelyiségben is tűz ütött ki kedd délután a Rákóczi utcában a Tokaji út közelében, 16 óra körül indultak el a tűzoltóautók az Erdő sorról és azóta is folyamatosan próbálják eloltani a lángokat.

Tovább olvasom