Zenei meglepetés! - Ingyenesen elérhető a carPEDIGnem zenekar első nagylemeze

Homo illusion. Talányos lemezcím egy zenekartól, melynek célja, hogy a könnyűzene műfaján belül keresse a komolyság határait. A klasszikus és kortárs költők verseit megzenésítő formáció több, mint négy éve színesíti a műfaj palettáját. Karap Zoltánt, a carPEDIGnem zenekar vezetőjét kérdeztem magukról és az alkotási folyamatokról:

„A verseket éljük” – írta egy helyütt Hamvas Béla, ami esetünkben azt jelenti, hogy négy éve folyamatosan hegyezzük a fülünket a kortárs költők verseire. Amikor rátalálunk egyre, az olyan, mint egy örökbefogadás. Fel kell nevelni. Először dalt csinálunk belőle egy szál gitárral, majd zenekari „opust”, aztán megmutatjuk a költőnek, esetleg őt magát is bevonjuk az alkotási folyamatba, de alkalmanként színművészekkel is dolgozunk együtt. Ezt követi a bemutatás. Koncertek, különféle kulturális rendezvények, rendhagyó irodalom órák. Aztán el kell menni stúdióba, hogy a felvett dalokkal a mozgóképművészek is elkezdhessenek dolgozni. Így lesz egyetlen versből nem kevés idő és munka után egy önálló kis „összművészeti alkotás”.

A carPEDIGnem együttes Dézsi Darinka (a Móricz Zsigmond Színház színésznője) és Karap Zoltán (filozófus, zenész) közös projektje, mellyel duó és quartett formációban is szívesen koncerteznek. Állandó zenésztársaik: Laczkó Csaba (basszusgitár) és Bartus Zoltán (ütőhangszerek).

'Szövegíróik' között szerepel többek között Arany János, Petőfi Sándor, Dienes Eszter, Jenei Gyula, Körmendi Lajos, Kürti László, Kulin Borbála, Nagy László, Szabó T. Anna és Végh Attila. A carPEDIGnem első nagylemeze, a Homo illusion a közelmúltban jelent meg, december 5-én pedig ingyenesen letölthetővé tették azt (erről pár nappal ezelőtt részletesen írtunk itt, a nyiregyhaza.hu-n). Dézsi Darinka énekesnő szerint:

„A dalok számos örök aktuális témát feszegetnek, jelesül a szabadság, a szerelem, a hűség, a halál és újjászületés, a nők elleni erőszak, az öregedés, vagy épp a nemzeti karakterisztika kérdését.”

A zenekarral együtt búcsúztathatjuk a 2018-as esztendőt, hiszen ingyenes koncertet adnak Nyíregyházán december 30-án este. Részletek a zenekar honlapján, közösségi oldalán olvashatók!


Szerző: R.

Fotók: Emil Hutanu, perme.hu