Zene Sóstón – Hetedik évadát indítja a koncertsorozat
Fotó: Archív / Trifonov Éva

Június 14-én kezdi hetedik évadát a Zene Sóstón programsorozat, mely a Sóstói Piac területén minden szerdán és szombaton színes koncertekkel várja az érdeklődőket egészen augusztus 23-ig. A nyitányként az Ukulele Trió szórakoztatja a közönséget, de a nyár során lesz jazz, blues, modern gospel, slágerek és rockzene is.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Váci Mihály Kulturális Központ támogatásával az Élő Zene Művészeti Egyesület szervezésében a Sóstói Piac területén idén június 14-én kezdi hetedik évadát a Zene Sóstón programsorozat. A rendezvény azért jött létre, hogy közelebb hozza az élő zenét játszó helyi fellépőket és közönségüket egymáshoz.

– Ez már a hetedik évad, amit elkezdünk. Az első inkább hirtelen felindulásból jött ötlet megvalósítása volt, akkor még nagyon gyorsan raktuk össze a programot. A következő években pedig már összeszedetten, mind a programok és a technikai háttér tekintetében jobban nekiültünk, és azóta már bejáratott forgatókönyv szerint működnek a dolgok – mondta el a Zene Sóstón programot szervező Élő Zene Művészeti Egyesület titkára, Turcsán András.

A jó idő közeledtével nemcsak a Sóstón élők, hanem a városlakók és a turisták is szívesen kilátogatnak a tóhoz sétálni, ezért is szerették volna a szervezők egy kis zenével megfűszerezni az esték hangulatát. A program egyik kiemelt célja a helyi zenekarok támogatása, így csak nyíregyházi vagy Nyíregyházáról származó produkciókat láthatunk a rendezvény keretein belül.

– Június 14-e az első koncert és egészen augusztus 23-ig fog tartani a Zene Sóstón. Szintén húsz alkalom, mint minden évben. Közel ugyanazok a fellépők érkeznek, mint eddig is, de mindig vannak újabbnál újabb szereplők, hogy változatosabb legyen a programsorozat – emelte ki Turcsán András.

Június 14-től augusztus 23-ig, minden szerdán és szombaton este fél 7 és fél 8 között koncertek fogadják a városlakókat és a turistákat Sóstón. A 7. évad nyitányaként az Ukulele Trió szórakoztatja a közönséget. A program további júniusi fellépői blues, rock és slágerdallamokkal készülnek, júliusban lesz jazz, megzenésített versek, népzene, valamint modern gospel rock. Augusztusban az instrumentális gitárzene mellett country dalok is felcsendülnek majd Sóstón. A zenei programok még színesebbé teszik a sóstói nyári pezsgést, ami ebben az évben is Sóstói Piaccal egészül ki, ahol szerdától vasárnapig a Búza téri piac árusai, az „Aranykapu” Népművészeti Egyesület iparművészei és népművészei, valamint a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum kataszterének tagjai színesítik a délutánok hangulatát.