XXI. századi körülmények a kormányablakokban

– Két hete megújulva várja a városlakókat a korábbi kormányablak a Hősök tere 3. szám alatt, ahol eddig csak a kormányablakhoz tartozó ügyeinket intézhettük. Szeptember 9-étől azonban már az okmányiroda hatáskörébe tartozó ügytípusokban is eljárhatunk ugyanabban az épületben. Legyen szó személyi okmányokkal, útlevéllel vagy közlekedésigazgatással kapcsolatos ügyekről. Nem zár be a régi okmányiroda sem. Ügykörét ugyanis kibővítették a kormányablakhoz tartozó feladatkörökkel, így két helyszínen egyformán elérhető valamennyi ügykörtípus minden városlakó számára – emelte ki dr. Galambos Ildikó, a Nyíregyházi Járási Hivatal vezetője.

 

Több mint 400-féle ügyet intézhetünk

 

Az integrált ügyfélszolgálattal lehetővé válik, hogy egy pultnál több mint 400-féle ügyben is eljárjanak. Az új rendszerben ehhez igazodóan alakították ki a munkaállomásokat is. Ugyan mindent egy helyen, de az okmányirodai ügytípusokat csak bizonyos ablakoknál lehet elintézni, ahogyan a kormányablakhoz tartozó ügyeket is.

 

Ügyfélközpontúság

 

A minél alaposabb ügyintézés érdekében év végéig folyamatosan fejlesztik a kormányablakok tudástárát is, amely az ügyintézők pontosabb és a jogszabályokat követő naprakész munkavégzését teszi majd lehetővé, minimálisra csökkentve a hiba lehetőségét. A megújult hivatalok egységes arculata a könnyebb tájékozódást, a XXI. századi környezet pedig mindezek mellett nemcsak a gyorsabb, de a kellemesebb ügyintézést is szolgálják. A tervek szerint pedig év végéig 40 ügykörben nyílik majd lehetőség elektronikus ügyintézésre is.

Piszár Tünde