XXI. Század Intézet: Magyarország az élen jár a járványkezelésben
XXI. Század Intézet: Magyarország az élen jár a járványkezelésben

A XXI. Század Intézet összesítette a fertőzöttek, az aktív esetek és a halálozások számát az Európai Unió tagállamaiban, amelyből kiderül, hogy hazánk kezelte az egyik leghatékonyabban a járványt, hiszen Magyarországon van a lakosságszám arányában az egyik legkevesebb fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál. Arányaiban a legtöbben Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban hunytak el a koronavírus-járvány következtében.

Magyarország egyértelműen azon tagállamok közé tartozik, amelyek időben léptek és az elsők között hozták meg a szigorító járványügyi intézkedéseket, ennek köszönhetően sikerült a koronavírus terjedését kordában tartani és az egészségügyi ellátórendszert felkészíteni egy esetleges tömeges fertőzési hullámra. Mindez főként a stabil és cselekvőképes kormánynak köszönhető, amely az ellenzéki támadások ellenére is meghozta a szükséges intézkedéseket és a járványügyi szakemberekkel együttműködve felkészítette az egészségügyet a koronavírusos betegek fogadására – írta elemzésében a XXI. Század Intézet.

 

A tényadatok ellenére számos ellenzéki politikus azt állítja, hogy Magyarország nem kezelte megfelelően a járványt

– tették hozzá.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, független parlamenti képviselő, például az Országgyűlésben – számos ellenzéki társához hasonlóan – azt állította, hogy a világon arányaiban Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-járvány következtében. De nem csak pártpolitikusok, hanem ellenzéki szakpolitikusok is élesen kritizálták a kormányzati intézkedéseket, Csehák Judit volt szocialista egészségügyi miniszter szerint például a kormány „késve”, „kritizálandó módon” és „károsan” hozta meg az intézkedéseit.

A járvány megfékezésében a közép-európai országok voltak a legsikeresebbek

A tesztelési rendszer minden országban eltérő, ugyanakkor abban szinte minden európai ország gyakorlata megegyezik, hogy a WHO iránymutatásai alapján feltárják a potenciális fertőzötteket – olvasható az elemzésben.

A lakosságszám arányában a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, itt százezer lakosra több mint 600 koronavírusos eset jut. Szintén kiemelkedően magas a lakosságszámhoz viszonyítva a megbetegedettek száma Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban. Spanyolországban és Belgiumban jóval 400 felett, míg a másik két országban jóval 300 felett van a százezer lakosra jutó megbetegedések száma. Nincsen sokkal jobb helyzetben Franciaország, Portugália és Hollandia sem, amely országokban több tízezer ember, a lakosság több mint 0,2 százaléka kapta el a vírust, azaz százezer főre több mint 200 eset jut.

Kiemelték: a járvány megfékezésében a legsikeresebbek a közép-európai országok voltak. A lakosságszámhoz viszonyítva a legkevesebb fertőzött Bulgáriában és Görögországban van, de

szintén rendkívül alacsony a fertőzöttségi szint Szlovákiában és Magyarországon is.

Ezekben az országokban kevesebb, mint a lakosság 0,03 százaléka kapta el a koronavírust a regisztrált adatok alapján, ez százezer lakosra vetítve kevesebb, mint 30 fertőzött személyt jelent. Szintén jól vizsgázott a többi V4 ország, hiszen Lengyelország és Csehország is a jobban teljesítő országok között foglal helyet.

Az egészségügyi terhelés alacsony

A százezer főre jutó aktív esetek száma messze Belgiumban a legmagasabb, jelenleg százezer lakosra közel 250 ilyen fertőzött személy jut ebben az országban. Szintén kiemelkedően magas nyomás helyezkedik a portugál, a holland, a spanyol, az ír és az olasz egészségügyi rendszerre. Ezekben a tagállamokban 200 körül van az aktív esetek száma százezer lakosra vetítve, de nem sokkal jobb a helyzet Svédországban és Franciaországban sem – húzta alá a XXI. Század Intézet.

A sikeres válságkezelésnek köszönhetően jóval alacsonyabb az egészségügyi terhelés Bulgáriában, Görögországban, Szlovákiában és Magyarországon, amely országokban

százezer lakosra húsznál is kevesebb aktív eset jut.

Szintén jó a helyzet több régióbéli országban, például Horvátországban, Ausztriában és Lengyelországban is alacsony az aktív esetek száma.

A százezer lakosra jutó koronavírusban elhunytak száma 2,9 fő

A járvány elleni védekezés sikerességét leginkább az elhunytak számának alakulásával lehet mérni. Az adatokból jól látszik, hogy azokban az országokban kiugróan magas a halálozások száma, ahol a járványgörbét a kormány nem tudta laposan tartani.

A százezer lakosra jutó elhunytak száma Belgiumban a legmagasabb (61,9 fő),

de nem sokkal jobb a helyzet Spanyolországban (49,4 fő), Olaszországban (44,1 fő) és Franciaországban (34,1 fő) sem. Ezeket az országokat Hollandia (26,0 fő), Írország (22,2 fő) és Svédország (21,4 fő) követi, mindháromban az uniós átlagnál jóval magasabb volt a halálozások száma.

Az adatok tehát cáfolják azokat az ellenzéki vélekedéseket, miszerint Magyarországon lenne a legmagasabb a halálozások száma a világon, hazánkban a százezer lakosra jutó koronavírusban elhunyt személyek száma 2,9 fő. Ezzel hazánk a legalacsonyabb értékekkel rendelkező országok között foglal helyet. A legkevesebb halott a lakosságszám arányában Szlovákiában van, ahol csupán 18 ember halt meg eddig a járvány következtében” – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel.

hirado.hu