Volán szolgáltatás: jegy- és bérletautomata

Szeptember 1-től üzemelnek a Volán jegy- és bérletautomatái. A négy készülék az állomás és a piac előtt, a Vay Ádám körúton, illetve a börtön közelében lévő buszmegálló szomszédságába került. Helyi és helyközi járatokra is vásárolhatnak jegyet, de még bérletet is.

A helyi járatokra és a helyközi autóbuszokra is érvényes jegyet vagy bérletet vehetnek az automatákból, melyek szeptember 1-től üzemelnek a város négy pontján. Mára már tapasztalatok és mérési eredmények is megjelentek. A vasútállomás előtt álló automatát használják a legtöbben. Nagy forgalmat bonyolít a piac előtti, a Vay Ádám körúti, illetve a Bujtos utcai megálló, vagyis a börtön oldalánál elhelyezett készülék is.

Nyíregyháza 2019-ben indított egy európai uniós pályázatot a közszolgáltatási szerződés megkötésére, eszerint 10 éves szerződést kötött a város a Volánbusz Zrt.-vel.

„Ezt a szerződést még 2019-ben készítette elő a város, magát a pályázatot is. Abba már belefogalmazott számos olyan feladatot is, amit a Volánbusz Zrt.-nek végre kellett hajtani. Példának mondom, hogy van önálló, dedikált honlapja a városnak – ezt a Volánbusz Zrt.-vel együtt csináltuk meg. Azokon a buszokon, amik nem a város tulajdonában vannak – ezek a sárga Solaris buszok –, olyan jegykezelő berendezések vannak, mint a CNG buszokon, illetve wifi szolgáltatás elérhető már a Solaris buszokon is. Ugyanennek a szerződésnek a keretében lett feladata a cégnek, hogy négy darab jegy- és bérletértékesítő automatát helyezzenek ki” – tájékoztatott Pató István, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője.

Sokszor gondja lehetett a városlakónak, hol vehet jegyet, hova kell utazzon a bérletért, ezért jó, hogy Nyíregyháza forgalmas közlekedési pontjain találják az automatákat, melyek a társaság tulajdonában vannak, a város amortizációs költséget fizet utánuk.

„A hatályos közszolgáltatási szerződés alapján a társaságunk vállalta, hogy az önkormányzattal egyeztetett helyszíneken az utasoknak biztosítja a 0–24 órás vásárlási lehetőséget. Ezek az automaták alkalmasak arra, hogy mind helyi, mind helyközi díjtermékeket meg tudjanak vásárolni. Fontos még azt is tudni, hogy utasaink készpénzes, illetve bankkártyás fizetési lehetőséget is választhatnak” – fogalmazott Kató József, a Volánbusz Zrt. forgalmi üzemvezetője.

Az automatákkal kapcsolatos az a hír, hogy a közeli jövőben nem várható több gép, hiszen az eddigiek Nyíregyháza legforgalmasabb megállóiban találhatók, emellett persze továbbra is válthatnak jegyet és bérletet a Buszpályaudvaron is.