Visszatekintő - Eredményes év volt a 2018-as

Visszatekintő - Eredményes év volt a 2018-as

SZEPTEMBER


Ajándék tanszercsomag
Az önkormányzat a tanév első tanítási napján tanszercsomagot juttatott el a város valamennyi általános iskolájába az alsó tagozatos diákok részére. Dr. Kovács Ferenc polgármester szeptember 3-án személyesen adta át ezeket a Móra Ferenc Általános Iskola 2/c osztályos tanulóinak.

Pangea Ökocentrum
A Pangea Ökocentrum augusztus eleje óta próbaüzemben működött, szeptember 5-én azonban pontot tettek a beruházás végére. Az 1,6 milliárd forintos, teljesen állami forrásokból finanszírozott projekt lezárása alkalmából nagyszabású ünnepséget tartottak.

Motorsport Aréna
Szeptember 11-én dr. Kovács Ferenc polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kormányhatározat született a nyíregyházi multifunkcionális autó-motor sport aréna megvalósításához szükséges intézkedésekről, valamint a beruházás előkészítésének a Beruházás Előkészítési Alapból történő támogatásáról.

Sportpálya és KRESZ-tanpálya
A térvilágítási hálózat rekonstrukciójával befejeződött az önkormányzati forrásból 2015-tõl folyamatosan fejlesztett és bővített Krúdy Gyula utcai sportpálya, valamint a Nyíregyházi Rendőrkapitányság szakmai koordinálásával egy KRESZ-tanpálya kialakítása.

Megújult a kertvárosi tornaterem
Dr. Ulrich Attila alpolgármester szeptember 20-án helyszíni szemlét tartott a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének felújított tornatermében. A Kézilabda Szövetség és a sportcentrum közös pályázata nyomán, az önkormányzat által biztosított önerővel egy 45 millió forintos fejlesztés keretében a tornaterem új parketta borítást kapott, eredményjelzőt helyeztek ki, valamint az öltöző felújítása is megvalósult.

VI. Tirpák Fesztivál
Szeptember 22-23-án nagy érdeklődés kísérte a VI. Tirpák Fesztivált, illetve a III. Nyíregyházi Bogrács- és Grillbajnokságot. A rendezvényen több mint 20 ezer adag étel fogyott el. Az önkormányzat 2500 almás puffanccsal kedveskedett a résztvevőknek, amelyet a sipkaysok készítettek el.

OKTÓBER

Felújított Vasvári Pál Gimnázium
Az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című projekt keretében jelentős energetikai korszerűsítés valósult meg a Vasvári Pál Gimnáziumban. A felújított épületet dr. Kovács Ferenc polgármester adta át.

Területvédelmi Ezred Nyíregyházán
Október 1-jével, aktív katonai szervezetként, Nyíregyházán megalakult az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred. A tartalékos eskütétellel egybekötött csapatzászló átadás-átvételi ünnepséget a széles körű nyilvánosság bevonásával rendezték meg a Kossuth téren. A rendezvényen részt vett dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere.

Bringaváros 7.1
Október 6-án, szombaton Bringaváros 7.1 elnevezéssel hét városrészt és a belvárost érintő kerékpáros nagyrendezvény volt Nyíregyházán. Több mint ezren ültek ezen a napon biciklire.

Befejeződött térrekonstrukciók
A „Zöld Város kialakítása Nyíregyháza területén” című projekt keretében befejeződött a Benczúr és a Bessenyei terek teljes rekonstrukciója.

Lelátó és világítás
Október 12-én volt a Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete által, TAO-források bevonásával megvalósított streetballpályák 450 férőhelyes lelátójának és világításának átadóünnepsége a Bánki Donát Műszaki Középiskolában.

Új villamos tanműhely
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum együttműködésének köszönhetően október 15-én adták át az E.ON új villamos tanműhelyét, mely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiatalok számára.

Nyugdíjas örömséta
Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nyíregyházi lakcímkártyával rendelkező nyugdíjasok október 16-án, kedden ingyen látogathatták meg a Nyíregyházi Állatparkot.

Újéletfa-liget
Október 17-én ünnepélyes keretek között nyolcvan nyíregyházi család ültetett fát gyermekének az Újéletfa-ligetben.

Innovációs stúdió
Ünnepélyesen átadták a LEGO Education International Magyarországon elsőként a Nyíregyházi Egyetemen létrehozott innovációs stúdióját.

Júlia Fürdő
Nagyszabású energetikai felújítás valósult meg a Júlia Fürdőben. A megszépült belvárosi fürdő október végétől ismét várja a látogatókat.

Családbarát önkormányzat
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete – elismerve az önkormányzat családbarát intézkedéseit – a Családbarát Önkormányzat 2018. díjat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata részére adományozta.

Fásítási program
Október 29-én dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére, fásítási program vette kezdetét Nyíregyházán. Ennek egyik első elemeként nyíregyházi cégek, vállalkozások felajánlásának köszönhetően 30 juharcsemetéből álló fasort telepítettek maguk a felajánlók a Szegfű utcán.

Félmillió fölötti látogatószám
Október 29-én a Nyíregyházi Állatpark 500 ezredik látogatóját köszöntötte dr. Kovács Ferenc polgármester és Gajdos László, a park ügyvezetője.

Megújult fiókkönyvtár
Október 30-án adták át a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár felújított Vécsey utcai fiókkönyvtárát.

Szakmai elismerés
Két évtized alatt Nyíregyháza és Pécs érte el a legjobb eredményt a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj és az azt követő FIABCI World Prix d’Excellence pályázaton a megyei jogú városok közül. Ezt díjjal ismerték el.

Korszerű tornatermek
Október 31-én volt a Zrínyi és a Kölcsey Ferenc Gimnázium, az Apáczai Csere János Általános Iskola, az Arany János Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Kertvárosi általános iskola TAO-forrásból felújított tornatermeinek ünnepélyes átadása a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.

NOVEMBER

Digitális alkotóműhely
November 6-án új digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban.

I. Nyíregyháza Rally
November 9–11. között Nyíregyházán rendezték meg az I. Nyíregyháza Rallyt. Az első napon bejelentették, hogy új helyszínként bekerült a Rally Európa-bajnokság 2019-es előzetes versenynaptárába a Rally Hungary nyíregyházi helyszínnel.

Folytatódó Fásítás
November 10-én a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményében pályaorientációs napot rendeztek, egyúttal csatlakozva a polgármester kezdeményezéséhez az iskola udvarán 27, a közeli játszótéren 11 facsemetét ültettek el.

Megújult a Kazinczy és a Zrínyi is
Az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című projekt keretében jelentős energetikai korszerűsítés valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagintézményben és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.

Megfiatalodott praxis
November 20-án Jászai Menyhért alpolgármester személyesen tekintette meg a 4. sz. Háziorvosi praxis felújított és korszerűsített Simai úti rendelőjét.

Európa legjobb állatkertje
A Nyíregyházi Állatpark kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett. A díjat november 22-én Anthony Sheridan független állatkerti szakértő adta át dr. Kovács Ferenc polgármesternek és Gajdos László igazgatónak a Pangea Hotelben megrendezett ünnepségen.

Városi Sportgála Díjátadó
November 26-án rendezték meg a Városi Sportgála Díjátadó Ünnepséget, ahol többek között a város sportjáért díjakat is átadták. Az év női sportolója: Tóth Fruzsina lett, a röplabda felnőtt női válogatott tagja, Az év férfi sportolója: Fucsovics Márton teniszező, Az év parasportolója: Tarjányi István kerekesszékes vívó, Az év utánpótlás sportolója: Mokánszki Máté kosárlabda, U18-as, Az év testnevelője: Szekér Lászlóné, a Vasvári Pál Gimnázium testnevelője, diákolimpiai bajnok csapat edzője.

Jótékony céllal
Nyíregyháza önkormányzata az idei Városbál tombolabevételét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány támogatására ajánlotta fel. Az alapítvány a felajánlást 10 darab egyedi fejlesztésű tolókocsi beszerzésére fordította, amelyek a Jósa András Oktatókórházba érkező, nehezen mozgó betegek szállítását könnyítik meg.

DECEMBER

Díszkivilágítás, gyertyagyújtás
December 2-án, advent első vasárnapján dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepélyesen felkapcsolta a belváros díszvilágítását, hivatalosan is megnyitva ezzel a Nyíregyházi Advent karácsonyi forgatagát. Egyúttal a hagyományokhoz híven emléklapot adott át a Város Karácsonyfáját felajánló nyíregyházi családnak. A város adventi koszorúján is fellobbant az első gyertya lángja.

Karácsonyi ajándékcsomag
November 30–december 22. között 21 214 hatvanöt év feletti nyíregyházi nyugdíjas vehette át az önkormányzat által postai úton küldött karácsonyi ajándékcsomagot.

Hat óvoda korszerűsödött
2018-ban hat óvoda korszerűsödött Nyíregyházán, a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények fejlesztése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című projekt keretében.

Modern tornaszoba
Új, modern tornaszobában mozoghatnak a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Váci Mihály Tagintézményének tanulói. A Nyíregyházi Tankerületi Központ saját költségvetéséből hozta létre az új tornatermet.

Három turisztikai elismerés
A Szallas.hu díjátadó ünnepségén három turisztikai elismerést is kiérdemelt Nyíregyháza: az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett az Év Turisztikai Attrakciója, az Év Szállása különdíját a Pangea Hotel kapta, és a népszerűségi díj 1. helyét érdemelte ki panzió, apartman, vendégház kategóriában a Deluxe Apartman.

Felújított borbányai ravatalozó
Befejeződött a Borbányai köztemető ravatalozójának felújítása, melyet dr. Kovács Ferenc polgármester, Bajnay Kornél önkormányzati képviselő és Pénzes Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője adták át.

Kerékpárút Sóstóhegyre
Átadták az újonnan épült Sóstóhegyi úti kerékpárutat. A mintegy 1 kilométer hosszú új kerékpárút egy projekt keretében épülhetett meg, melynek részeként 7 földútból lett új aszfaltos vagy térköves út Nyíregyházán, 12 utcában, illetve útszakaszon valósult meg teljes útfelújítás, 14 utcát érintve újultak meg járdaszakaszok, valamint 3 kilométer hosszan újult meg a Pazonyi úti kerékpárút.

Új csarnok a torna szakágnak
A Nyíregyháza Spartacus Torna Club szakága magántőkéből megvalósult új tornacsarnokot vehetett birtokba a Tiszavasvári úton.

Felújítás a művészetiben
A Nyíregyházi Tankerületi Központ egy pályázat keretében újította fel a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Szabolcs utcai telephelyét.

Bölcsődefejlesztések
Befejeződött három nyíregyházi, a Micimackó, az Aprajafalva és az Őzike bölcsőde korszerűsítése, egy negyedikben, a Napsugár bölcsődében eszközbeszerzés valósult meg.

SafeCross okoszebra
December 18-án dr. Kovács Ferenc polgármester és Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője átadták a Korányi Frigyes utcán megvalósult SafeCross okoszebrát. Az új közlekedésbiztonsági rendszer villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét a kijelölt gyalogátkelőn éppen áthaladó gyalogosokra.

Sportszercsomag a városi óvodáknak
Önkormányzati támogatásból 4 millió forint értékben vásárolhattak az óvodák olyan kül- és beltéri sportfelszereléseket, mozgásfejlesztő eszközöket, melyek nagyban segítik az óvónők munkáját.