Vissza a győztes útra - Legyőzte a Szent Benedeket a Fatum Nyíregyháza
fotó: Szarka Lajos

A tabella második helyén álló Szent Benedeket fogadta a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Extraligában. A mieinknél a kezdőben kapott helyet a sérülése után visszatérő Lászlop Alexandra. Jól kezdtek a mieink, 12-6-nál hat ponttal is vezettek. Felváltva estek a pontok, így a játszma feléig nem változott a különbség. A szett második felében viszont jó támadásokkal meglépett a Fatum, és 20-14-el indult a hajrá. Ralitsa Vasileva és Vajda Beáta játszott ponterősen, és nyerte is a játékrészt a Nyíregyháza, 1-0.  

A második játszma elején 7-7 volt az állás, majd Genesis Francesco jó nyitásaival a Fatum került előnybe. 14-11-nél viszont egy 4-0-s rohammal fordítottak a vendégek. Ettől kezdve hol az egyik, hol a másik együttes szerzett pontot, majd Nikola Radosová ütéseit követően a Nyíregyháza állt jobban. Jött az újabb fordulat, 18-22-nél már a balatonfürediek vezettek négy ponttal. Használt Németh Szabolcs időkérése, egymás után három pontot ütött Radosová, és már 16-nál tartott, 22-22! Radosovát nem lehetett megállítani, játszmalabdához juttatta a csapatot, de hárított a Szent Benedek. Bodovics Hanna ászával viszont nyerte a szettet a Fatum Nyíregyháza, 2-0. 

A harmadik felvonás 5-1-el indult, lendületben maradtak a mieink. Jól játszott a hazai csapat, a Tóth testvérek mezőnyben sok labdát mentettek, így tovább nőtt az előny. Egészen tízig, ekkor jött egy hullámvölgy, melyet kihasználva hatról két pontra zárkózott a vendég gárda, majd Jimerson jó nyitásaival a vezetést is átvette. Jött viszont újból Nikola Radosová aki ászokkal átmenetileg fordított.  Két rossz nyitás után 20-20-al indult a hajrá. Négy pontot szerzett a Fatum egymás után, és meccslabdája volt a Nyíregyházának. A harmadikat sikerült értékesíteni, így 3-0-ra győztek a mieink! 

Fatum Nyíregyháza – Szent Benedek RA 3-0 (19, 24, 22)

Nyíregyháza: Pintér 4, Vasileva 11, Vajda 13, Lászlop 3, Francesco 2, Radosová 26

Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bodovics 1, Tiemi 1

vezetőedző: Németh Szabolcs

Szent Benedek: Iosia, Savovic 5, Vacsi, Stijepic 9, Kiss 13, Jimerson 7

Csere: Fáth, Baksa(liberók), Bleicher 2, Lekic 2, Dimitric, Koprivica 4

vezetőedző: Dejan Desnica