Vidor Fesztivál – Húsz előadást láthat a közönség az idei versenyprogramban

Hat helyszínen, több mint húsz előadást láthat a közönség az augusztus 26-tól szeptember 3-ig tartó Vidor fesztiválon. A versenyprogramban változatos műfajú darabokat mutatnak be a meghívott színtársulatok.

Ebben az évben is megrendezik a Vidámság és Derű Országos Seregszemléjét, vagyis ahogy a legtöbben ismerik: a Vidor fesztivált. A nyíregyháziak egyik kedvenc programsorozata 2022-ben augusztus 26-án kezdődik majd. A színházi program már nyilvános, sőt, vannak darabok, amelyek olyan népszerűek, hogy néhány nap alatt a jegyek is elfogytak az előadásra. A részletekről a szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert ad tájékoztatást.

6 helyszín – 20 előadás

21. alkalommal rendezzük meg a fesztivált és örömmel mondhatom, hogy idén is egy nagyon színes színházi programot sikerült összeállítani. Többek között Győrből, Kecskemétről, Békéscsabáról, tehát több vidéki színházból és természetesen Budapestről is hívtunk néhány nagy múltú színházat, például a Víg Színházat vagy a Játékszín, aki kiemelnék. Számos sztárt is láthatnak a Vidor fesztivál színház programjának rajongói. A teljesség igénye nélkül Hernádi Judit, Kern András, Szerednyey Béla – csupa olyan név, aki Nyíregyházán ritkán fordul meg.” – nyilatkozta Kirják Róbert.

Nagy az érdeklődés

Múlt hét pénteken kezdtük el árulni a jegyeket, akkor még csak egy szűk réteg, a bérleteseink kezdhették meg a vásárlást. Majd néhány nap elteltével az előadások egy részére elfogyott az összes jegy, de a többi előadásra is elkeltek a jegyek minimum hatvan százaléka, úgyhogy nagyon optimisták vagyunk a végeredmény szempontjából.” – mondta az igazgató.

Hosszú múlt

21. alkalom, tehát egy nagyon komoly múltja van a fesztiválnak. Nyíregyházán nincs más kilenc napos fesztivál, főleg nem színházi fesztivál, ezért kiemelkedő az éves programok közül.” – monda Kirják Róbert.

Zenei kínálat

A Vidor Fesztivál másik fontos eleme a zene, a fellépőkről is hamarosan tájékoztatást ad a Móricz Zsigmond Színház, várhatóan már augusztus elején megtudhatjuk milyen zenekarok és énekesek látogatnak Nyíregyházára augusztus 26-a és szeptember 3-a között.