Veszprémi vendégprodukcióval folytatódik a Zenés VIDOR Nyár a Rózsakertben
Szilágyi Tibor rendezésében a Nyitott ablak című zenés vígjátékkal folytatódik a Rózsakert Szabadtéri Színpad programja. A képeken: Részletek a veszprémi Petőfi Sándor Színház Nyitott ablak című zenés vígjátékából.

A Zenés VIDOR Nyár a veszprémi Petőfi Sándor Színház versenyprodukciójával folytatódik.

2019. július 6-án, szombaton 20.30-tól Szilágyi Tibor rendezésében a Nyitott ablak zenés vígjáték lesz a Zenés VIDOR Nyár harmadik versenyelőadása. A darab dalszerzői Nóti Károly, Fényes Szabolcs és Szenes Iván. Nóti Károly a harmincas évek legjobb vígjáték-kabaré szerzői közé tartozott. Nyitott ablak című darabja a boldog békeidők végén játszódik. Központi figurája egy Novotny nevű baka, akinek egyik bajtársa egy éjszaka bemászik a polgármester szakácsnőjének nyitott ablakán, és ennek a nyitott ablaknak a következménye: egy kisbaba. Az apaságot persze a tettes nem vállalja, és ebből származnak a bonyodalmak, melyek kellős közepén Novotny mindent és mindenkit összekever.

Nóti Károly- Fényes Szabolcs- Szenes Iván

NYITOTT ABLAK

zenés játék

 

Rendező | SZILÁGYI TIBOR Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész

Szereposztás

Novotny | GAÁL ATTILA CSABA

Polgármester | NYIRKÓ ISTVÁN

A felesége | VARGA SZILVIA/MÓDRI GYÖRGYI

A leánya | SZÉLES FLÓRA E.H.

Mariska | BORI RÉKA E.H.

Erzsi | DÉR MÁRIA

Károly | JENŐVÁRI MIKLÓS E.H.

Őrnagy | KŐRÖSI CSABA

Hadnagy | LUKÁCS DÁNIEL E.H.

Ezredorvos | KERESZTES GÁBOR

Gréti | HALAS ADELAIDA/DOMINEK ANNA

Zászlós | KELLER MÁRTON

Őrmester | MÁTÉ P. GÁBOR

Kovács, Gólya úr | SZELES JÓZSEF

Kovácsné | SOLTIS ELEONÓRA

Sámson | ZSOLNAY ANDRÁS

Sramek | MELEG GÁBOR

Őrvezető | IMRE MARCELL

Dobos | NAGY GÁBOR

Tizedes | PATÓ BÁLINT

Sári | BONYHÁDI VIKTÓRIA

Rozi | PILTMAN ANNA

Katonák | FRANCZ EDGÁR, HORVÁTH TAMÁS, KÁLMÁN PÉTER

Közreműködők

          Ügyelő | SZENTMIKLÓSI ILDIKÓ

Súgó | NAGY GÁBOR

Rendezőasszisztens | PERLAKI ILONA, PÉTI KRISZTINA

Díszlettervező | PERLAKI RÓBERT

Zenei vezető | FEKETE MARI, TELEKI GERGŐ

Jelmeztervező | LIBOR KATALIN

Koreográfus | HÁBEL FERENC

 

​​​​​​​Jegyek kaphatóak a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, illetve online: https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/nyitott-ablak-104142/551797

 

Forrás: Móricz Zsigmond Színház