Vereség a Bajnokok Ligájában - Kikapott Lengyelországban a Fatum Nyíregyháza

Vereség a Bajnokok Ligájában - Kikapott Lengyelországban a Fatum Nyíregyháza
Fotó: Balogh Tamás

Lengyelországban kezdte meg szereplését a női röplabda Bajnokok Ligájában a Fatum Nyíregyháza. A mieink Szczecinben léptek pályára a Chemik Police ellen. Maja Burazer és Ana Tiemi nem tartott a többiekkel, utóbbi kisebb sérüléssel bajlódik, előbbivel pedig a hét elején szerződést bontott a klub. Fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat. 

Az első szett eleje szoros volt, de 3-3 után négy pontot szereztek a hazaiak, így Németh Szabolcsnak korán időt kellett kérnie. Használt, mert Pintér Andrea remek támadása után szépített a Fatum,, majd Nikola Radosová ütött pontosan. Nagyon jól nyitottak  és blokkoltak a lengyelek, így ismét megléptek, és 14-7-nél jöhetett az újabb időkérés. A jól játszó hazai csapat lendületét nem sikerült megtörni, így nyerték a játszmát. 

A második játékrész 4-0-val indult, továbbra is nehéz volt átütni a hazai falat. Gyorsan és dinamikusan játszott a Chemik, 10-3-nál hét pontra nőtt a távolság. A folytatásban sem vett vissza a tempóból a hazai gárda, Németh Szabolcs cserékkel próbált frissíteni, és bár mezőnyben több labdát is megmentettek a mieink, végül magabiztosan nyerte ezt a szettet is a Chemik Police.  

A harmadik játékrész 2-2-vel indult, majd jó támadásokkal a lengyel csapat négy pontos előnyt szerzett. A folytatásban nem változott a távolság, felszabadultabban játszott ekkor a Nyíregyháza. A hazai ütők viszont továbbra is rendre pontosak voltak, így 14-8-nál hat pont lett a hátrány. Nem adta fel a Fatum, Ralitsa Vasileva és Pintér Andrea is jól támadott, de így is 1 óra 12 perc után meccslabdája volt a Chemiknek, melyet értékesítve 3-0-ra nyerték a mérkőzést. 

Grupa Azoty Chemik Police – Fatum Nyíregyháza 3-0 (11, 13, 14)

Nyíregyháza: G. Francesco, Pintér 4, Radosová 8, Lászlop, Vasileva 8, Vajda 5
Csere: Tóth F., Tóth L.(liberók), Dékány 2 , Glavinic 1, Bodovics

vezetőedző: Németh Szabolcs