Városi Verébavató - 14 iskola csapatai mérik össze tudásukat a rendezvényen

Már hagyománnyá vált, hogy nem csak az iskolák szerveznek verébavató ünnepségeket, hanem a város is. Idén november 15-én lesz, a helyszín pedig a szokott módon a Váci Mihály Kulturális Központ.

Játékok, vetélkedők, tréfás feladatok várják a nyíregyházi diákokat a Városi Verébavatón. Hagyomány már, hogy minden évben megrendezik az eseményt, és ezúttal is több iskola tanulói jelezték részvételi szándékukat. Előzetesen regisztrálni kellett, és a csapatokat szurkolók is elkísérik. A cél az, hogy a városban tanuló diákok megismerjék egymást. 

- 14 iskolából jelentkeztek csapatok, és a középiskolások számára lehetőséget teremt, hogy megismerjék egymást, barátságok köttessenek. Mi Nyíregyházán pár éve már ifjúsági hetet tartunk, programokat szervezünk, hogy szülővárosukban otthon érezhessék magukat - mondta Dr. Ulrich Attila alpolgármester Nyíregyháza 

A rendezvény szervezésében a Mustárház mellett a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai is részt vesznek. A fiatalok bíznak abban, hogy a Városi Verébavató megmozgatja majd a nyíregyházi fiatalokat. A Verébavató mellett egy különleges versenyt is hirdettek. 

 – Az idén párhuzamosan a Verébavatóval elindítottuk a Városi Verébpár játékunkat. Várjuk a szavazatokat a fiatalok közül egy-egy fiúra illetve lányra, aki a legtöbb voksot kapja egy kis ajándékot kap - mondta Ecsedi Noémi diákpolgármester. 

Ez lesz a 4. alkalom, hogy Városi Verébavatót tartanak a megyeszékhelyen. Nyíregyháza újdonsült középiskolásai saját iskolájukat képviselve versengenek majd a Város veréb osztálya címért! Ügyességi és logikai feladatok várnak a fiatalokra, akiket zsűri értékel. A Diák-polgármesteri Iroda a jövőben több hasonló eseményt szeretne szervezni, mely jó alkalom arra, hogy a nyíregyházi diákok tartsák egymással a kapcsolatot.