Városi Ovis Napot szerveznek a nyíregyházi óvodásoknak

Újabb nagyszabású rendezvényre várják Nyíregyháza óvodásait. Karácsonyi ünnepi programot már szerveztek a kisgyermekeknek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, amelyen 4500 óvodás vett részt, most a Sóstói Múzeumfaluba várják az ovisokat a télihez hasonló rendezvényre.

– A karácsonyi rendezvény nagyon sikeres volt, nagyon szerették a gyerekek, óvónők, dajkák, szülők – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. – Most a gyermeknap jön, és szeretnénk megajándékozni a kicsiket. Most a múzeumfaluba, a természetbe, ebbe a szép környezetbe várjuk az óvodásokat, és a népi hagyományainkat állítjuk középpontba.

Május 28-án és 29-én várják a Városi Ovis Napra a gyerekeket a skanzenbe, két nap alatt négy csoportban látogathat ki 4500 gyerek a múzeumfaluba. Az óvodásoknak színes programokat szerveznek. A kicsik többek között a hagyományokkal, az egykori falusi élet mindennapi teendőivel is megismerkedhetnek.

További képekért kattintson a fotóra!

– Meg kell ismerniük már ilyen pici korban a gyerekeknek, hogy régen elődeink mit hogyan csináltak, hogyan mostak, vasaltak, hogyan sütötték a kenyeret – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere –, másrészt pedig, ha az óvodások kijönnek ide, a múzeumfaluba, és megismerik a megye kultúráját, a házakat, akkor valószínűleg olyan impulzusokat kapnak, amelyek az identitástudatukat erősítik, és azt a tudatot, hogy nyíregyháziak. Ezt, szerintem, már kisgyermekkorban ki kell alakítani bennük.

A gyerekek három helyszínen ismerhetik meg, hogyan éltek egykor őseink. Az Árpád-kori faluban Árpád-kori életképeket láthatnak, az Anarcsi portán megtudhatják, milyen út és mennyi munka vezet ahhoz, hogy az elvetett magból kenyér legyen, a Kállósemjéni portán pedig megtudhatják, hogy nagyanyáink hogyan végezték a nagymosást.

– Ma nagyon egyszerű a mosás, betesszük a ruhákat a mosógépbe, és aztán kivesszük – mondta dr. Szabó Sarolta, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója –, de ez a régi világban, amikor még nem volt gépesítve a mosás, akkor ez egy egész napos munkafolyamat volt. Ha nem is egy egész napot töltenek el ezzel itt a gyerekek, de azért megtudhatják, hogyan történt az előkészítés, a mosás, a vasalás, és megismerkedhetnek a munkafolyamathoz kapcsolódó régi eszközökkel.

A gyerekekhez ellátogat az Alma Együttes, amely mind a négy ovis csoportnak ad koncertet. A múzeumfaluban gyermekrajz-kiállítást is rendeznek azokból a rajzokból, amelyeken a kicsik Nyíregyházát örökítették meg. A gyermekek ajándékot is kapnak, a régi falusi élethez kötődő kifestőkönyvet. A Városi Ovis Nap sajtótájékoztatóján Nyíregyháza polgármestere elmondta: fontosnak tartják, hogy szervezzenek olyan nagyrendezvényt, ahol együtt lehetnek a város óvodásai, de arra is gondot fordítanak, hogy folytatódjanak a kicsik nevelését, fejlődését szolgáló beruházások is. Nyíregyházán folytatódik az óvodák felújítása és két új ovi-foci pályát is építenek.

F. A.

(Fotó: Kohut Árpád)