Varázslatos fényekben úszik majd a város – Vasárnap meggyújtják az első adventi gyertyát!
A fotó a 2018-as adventi forgatagban készült

Nyíregyházán december 1-jétől várja színes adventi forgatag a városlakókat és az érdeklődőket a város főterén. A következő hetekben több sztárfellépő mellett helyi együttesek, csoportok műsora szórakoztatja a város lakóit. Az első gyertyát a hétvégén gyújtják meg.

Már áll a fenyőfa a Takarékpalota előtt, melyet egy kertvárosi család ajándékozott a városnak. A közel 16 méter magas, negyven éves lucfenyőt több, mint 2000 méter hosszú fényfüzér, világító csillagok és aranyszínű gömbök dekorálják. A fenyő mellett az ünnepekhez kapcsolódó építmények, a Mikulásház és a betlehemi jászol található. Megújult dekorációval a színpad a tavalyi évhez hasonlóan a Polgármesteri Hivatal főbejárata előtt van felállítva. A hagyományokhoz hűen a színpad és a Kossuth szobor között kap helyet az Adventi koszorú.

Imitálni fogunk egy fagyöngy ágat is. A hiedelem szerint ez alatt a szerelmesek csókja összeköti őket, és bízunk abban, hogy ez egy jó helyre lesz a közös fotózkodásra, szelfik készítésére.

– mondta Dr. Ulrich Attila alpolgármester.

Egységes jégcsap motívummal és fényhálóval díszített faházak alkotják a vásár helyszínét. A Kossuth téren 20 vendéglátó, illetve ajándékárus kínálja majd portékáját, a tér kávézói az idei évben is részesei lesznek a forgatagnak fűtött teraszaikkal. A Nyíregyházi Advent ideje alatt négy helyszínen próbálhatnak ki kicsik és nagyok különböző játékokat. A szökőkút mellett az XXL extrém hinta és a közel 400 m2 nagyságú dodgem várja a nagyobbakat. A Takarékpalota mellett a nyírségi kisvasút kicsinyített mása régmúltat idéző élményt nyújt a gyerekek és családok számára, a Városalapítók szobránál egy gyermekkörhinta a legkisebbeket szórakoztatja. December 1-jén 16.30-kor kapcsolják fel az ünnepi fényeket, és gyújtják meg az első adventi gyertyát. A sztárvendég ezen a napon Csonka András lesz.