Váci Mihályra emlékeztek Nyíregyházán

Vitál Mihály néven büszke tirpák családban született Nyíregyháza egyik legismertebb író-költője. Édesapja a 30-as években állami alkalmazott volt, akkor változtatta családnevét Vitálról Vácira. A kis Mihály nagyon eszes gyermek volt, már korán érdeklődött a művészetek iránt és kézügyessége is hamar megmutatkozott. Bár eredetileg grafikusnak készült, az irodalom iránti fogékonysága miatt mégis az írói pálya mellett döntött.

 

Kollégium a tanyasi gyermekeknek

 

Elvégezte a tanítóképzőt, majd tanárként dolgozott, később a Megyei Tanácshoz került, amely akkor a mai Jósa András Múzeumban kapott helyet. Tehetségére hamar felfigyeltek, így került a fővárosba, ahol az Új Írás szerkesztőségében helyezkedett el. 1963-ban a megye országgyűlési képviselője lett.

További képekért kattintson a fotóra!

– Nagy érdeme, hogy a tanyán élő gyermekek számára kollégiumot szervezett. Nem véletlen tehát, hogy az első ilyen intézményt is róla nevezték el – emelte ki dr. Dámné dr. Rácz Magdolna irodalomtörténész.

 

Segítőkész lokálpatrióta

 

Végtelen emberszeretete rövid életének valamennyi mozzanatában fellelhető. Bár elkerült szülővárosából, mégis igazi lokálpatrióta maradt. Támogatta, segítette nemcsak családját, barátait, de az ifjú tehetségeket is.

 

Évente emlékeznek

 

– A város kulturális központja minden esztendőben megemlékezik névadója születésnapjáról – hangsúlyozta Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója. A hagyományoknak megfelelően a költő nevét viselő egyesületekkel, civil szervezetekkel egyetemben idén is megkoszorúzták Váci Mihály Bessenyei téren álló szobrát, ifj. Szabó István alkotását. A koszorúzást követően a művelődési központ előtti téren az író-költő tiszteletére új emlékhelyet is avattak.

Piszár Tünde

(Fotó: Trifonov Éva)