V4 Special Series – 163,8 kilométer után ért Nyíregyházára a mezőny
Fotó: Szarka Lajos

A Visegrád 4 Special Series kerékpáros verseny mezőnye július 20-án, szombaton rajtolt Vásárosnaményban, majd 163,8 kilométer megtétele után Nyíregyházán ért célba. A viadalt az osztrák Daniel Auer nyerte meg.

Tizennyolc csapat csapat versenyzői álltak rajthoz a viadalokon, közte nyolc kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség harmadik vonalában jegyzett sor, kilenc regionális klubcsapat és egy regionális válogatott tette teljessé a mezőnyt. Olyan kerékpárosokat köszönthettünk, mint a pályakerékpáros Európa-bajnok lengyel Wojciech Pszczolarski, a korábban a V4 magyarországi futamát már megnyerő szlovák Marek Canecky, valamint a Visegrád 4 Kerékpárverseny 2018-as összetett győztese, a szlovén Rok Korosec.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Ami a magyarokat illeti, népes létszámban képviselték a nemzetet, hiszen közel harminc hazai kerékpáros is egyedülállóvá tette a viadalt. A kerekesek ezúttal is világranglista pontokért küzdöttek, melyek fontos szerepet játszhatnak a szeptember végi világbajnokság, valamint a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációjában. A mezőny a rajt után Tákos, Csaroda, Tarpa, Gulács, Jánd érintésével visszatért Vásárosnaményba, majd Ilk, Gemzse, Szabolcsbáka, Anarcs, Kisvárda, Kemecse, Nyíregyháza-Sóstóhegy érintése után ért Nyíregyházára. A szökevények pillanatok alatt egy perc fölé növelték előnyüket, a főmezőny pedig ezt követően már nem is tudott hozzájuk sokkal közelebb kerülni.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Nyíregyházára beérve még négy kör várt a kerekesekre, ráadásul a zivatar is megérkezett, amely igencsak csúszóssá varázsolta az aszfaltot. A versenyt végül az osztrák Daniel Auer nyerte meg, második helyen ért célba a magyar Pelikán János Zsombor, a harmadik pedig szlovén Rok Korosec lett.

Kapcsolódó galéria

V4 Special Series 2019 Nyíregyháza