Útfejlesztés – Elkezdődnek a Széchenyi utca felújításának előkészítő munkálatai

Ma, kedden elkezdődnek a Széchenyi utca felújításának előkészítő munkálatai, mellyel egy újabb nagyszabású fejlesztéssorozat indul el, hiszen a közeli jövőben a Szarvas és a Szent István utca is sorra kerül – jelentette be közösségi oldalán dr. Kovács Ferenc.

Nyíregyháza polgármestere kiemelte, fontos tudni, hogy ez egy olyan konkrét projekt új eleme, aminek a részeként korábban megújult a Debreceni út, a Vasvári Pál utca és a Bethlen Gábor utca jelentős része, valamint a Blaha Lujza sétány. A jó gazdálkodás következtében maradványösszeg keletkezett, ennek felhasználásával tudják most megoldani a Széchenyi utca felújítását. Mint a Facebook posztban részletezte, a beruházás a Szarvas utca és nagykörút közötti szakaszt érinti, s a kivitelezőtől kapott tájékoztatás szerint a Szarvas utca felőli bontásokkal és az ideiglenes buszmegállók kialakításával kezdenek.

Az érintett szakaszon a burkolat felújításán kívül megújul 4 autóbuszöböl, megtörténik a hiányzó járdaszakaszok kiépítése, illetve akadálymentesítése is. A gyalogosok részére kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, míg a kerékpárosok részére biztonságos kerékpáros átvezetések létesülnek több helyen. A forgalombiztonság érdekében a Széchenyi utca, Szabolcs utca, Deák Ferenc utca kereszteződésében, illetve a Zrínyi Ilona Gimnáziumot követő gyalogátkelőhelynél szűkítik az úttestet, a gimnáziumi gyalogátkelőhelynél pedig SafeCross okoszebra létesül. A beruházás során megvalósul a parkolóhely és a zöldfelület rekonstrukciója. A fejlesztés során mintegy 785 méter hosszan újul meg az útburkolat, valamint – ahogy azt már megszokhatták a hasonló jellegű beruházásoknál – 350 méter hosszan létesül bel- és csapadékvíz-védelmi létesítmény. A kapubejárók meglévő burkolatát a szükséges helyeken elbontják, helyette aszfaltburkolatot alakítanak ki.

A kivitelezés várható befejezése: 2022. október közepe.

Ez idő alatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani. A munkálatok ideje alatt kérjük az ott lakók és az arra közlekedők fokozott figyelmét, türelmét és megértését – zárta közösségi média bejegyzését dr. Kovács Ferenc polgármester.