Új orgonával gazdagodtak a kertvárosi reformátusok

Ottjártunkkor épp a sípokat tette a helyére a kertvárosi református templom új orgonájában Kerekes Sándor. A gyülekezet kántora már napok óta az új hangszer összeépítésén fáradozik. Az 1966-ban készült orgonát még májusban a svájci Kreuzlingenben vásárolta a közösség, ahonnan magánúton, autóval szállították haza.

– Svájcban használta egy evangélikus gyülekezet, de maga a gyártmány az egy német gyártmány, a Walker cég gyártmánya. Ez egy nagyon jelentős, mai napig élő cég, és az 1780-as évektől gyártanak orgonákat, apáról fiúra szállt a hagyomány – mesélt az orgona történetéről munka közben Kerekes Sándor.

További képekért kattintson a fotóra!

 

Az orgona egy nevezetes napon, május 22-én, a magyar református egység napján érkezett meg Nyíregyházára. A központi elemét egyben szállították, így azt végül egy targonca segítségével tudták a karzatra emelni.

 

Nemcsak ékességnek szánják

 

A gyülekezet eddig egy elektromos orgonával rendelkezett. Ezt akarták lecserélni egy jobb, a templom ékéül is szolgáló pneumatikus orgonára, de a hangszer segítségével a közösség és a környék zenei életét is szeretnék fellendíteni. Így tavaly megindult a gyűjtés az új orgonára.

Katona Béla, a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora elmondta, miután a presbitérium elfogadta az orgonaalap létrehozására tett javaslatot, gyorsan elkezdetek gyűlni az adományok. Kerekes Sándor pedig a helyi vállalkozókat és olyan embereket igyekezett megkeresni, akikről úgy gondolta, hogy tudnak és akarnak segíteni. Így végül szépen-lassan összejött az orgonára elegendő összeg.

Az orgona már most is szépen szól, azonban még akad tennivaló bőven, mire valódi kincse lesz a templomnak. A tervek szerint még nyáron teljesen elkészülnek a hangszer összeállításával, és a gyülekezet egy ünnepi istentiszteletben fogja köszönteni az új orgona érkezését.

Zadubenszki Norbert