Új művészeti vezetés állt fel a Móricz Zsigmond Színházban

Jan 14, 2026

Új összetételben folytatja művészeti munkáját a Móricz Zsigmond Színház: Kirják Róbert igazgató vezetése mellett Rák Zoltán vette át a művészeti vezetői feladatokat, munkáját pedig három művészeti tanácsadó segíti a továbbiakban.

A változás hátterében az áll, hogy Horváth Illés, aki hat éven át töltötte be a teátrum művészeti vezetői posztját, december 1-jétől a Thália Színház stratégiai igazgatójaként folytatja pályafutását. Nevéhez jelentős mértékben hozzájárult az a magas színvonalú alkotómunka, amely az elmúlt években a nyíregyházi társulat művészeti teljesítményét jellemezte.

A művészeti vezetői feladatokat Rák Zoltán vette át, aki 2009 óta a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja. Színészként és rendezőként egyaránt bizonyította szakmai rátermettségét, a 2024/25-ös évadban pedig már művészeti tanácsadóként is aktívan részt vett a vezetői munkában. Hosszú színházi tapasztalatának köszönhetően jól ismeri a társulat működését és a közönség elvárásait.

A művészeti tanácsadói feladatokat a jövőben Sediánszky Nóra, Nagy Márk és Jenővári Miklós látják el.
Nagy Márk 2024 óta a nyíregyházi társulat tagja, és színészként, valamint rendezőként is több szakmai elismerésben részesült.


Jenővári Miklós 2021 és 2023 között volt a Móricz Zsigmond Színház színművésze, majd a Madách Színházhoz szerződött. Zenés színházi tapasztalataira építve a jövőben zenei művészeti tanácsadóként segíti a társulat munkáját.


Sediánszky Nóra 2016 óta folyamatosan részt vesz a művészeti vezetésben, tapasztalatával továbbra is meghatározó szereplője marad a szakmai irányításnak.

Az új művészeti vezetés célja a korábbi években kialakított szakmai színvonal megőrzése, valamint a társulat művészeti megújulásának támogatása a következő évadokban.

Előző hír
Január 19-én indul a Mozdulj Nyíregyháza – heti 68 ingyenes lehetőség a mozgásra
Következő hír
Zöldhulladék-szállítás – Összegyűjti az utcákra kihelyezett fenyőfákat az ÉAK

Kapcsolódó híreink