Új munkahelyeket teremt a Cofidis Nyíregyházán – A jövőben akár 100 fő is dolgozhat itt

A Cofidis Magyarországi Fióktelepe megnyitotta új nyíregyházi telefonos ügyfélélmény központját, ahol a jövőben akár 100 fő is dolgozhat. A magas színvonalú ügyfélszolgálati irodát Holló Bence ügyvezető igazgató adta át a munkatársaknak megfelelő biztonsági óvintézkedések mellett. A járványhelyzet következtében nyilvános megnyitót nem tartott a vállalat. Április 2-án 29 új ügyfélszolgálati munkatárs kezdi meg munkáját a nyíregyházi Korzó Bevásárlóközpontban kialakított irodatérben.

A járványhelyzet ellenére megvalósult a fejlesztés

A koronavírus gazdaságra gyakorolt hatása, hogy drasztikusan visszafogja a fogyasztást, ami munkahelyek megszűnéséhez vezet.  A Cofidis a bizonytalan időszak ellenére úgy döntött, hogy nem halasztja el a tervezett megnyitást. Ennek fő mozgatórugója, hogy a jelenleg fennálló helyzetben a kommunikáció és az ügyintézés legbiztonságosabb módja a digitális csatornák használata lett, a vállalatnak pedig ezen a téren óriási tapasztalata van.

Az ügyfélszolgálati munka kiemelten fontos szerepben  

A cég tavalyi országos reprezentatív kutatása szerint a Magyarországon foglalkoztatottak ~3,5 százaléka dolgozik ügyfélszolgálatosként, ami nagyságrendileg 160 000 embert jelent, mutatva ezzel a munkakör népszerűségét. A kutatásra épülő Szakértő Ügyfélszolgálat konferencián* részt vevő szakértők szerint az ügyfelek még nem állnak teljesen készen a digitális asszisztensekre és a technológia mögött is keresik az emberi kontaktust. Ezáltal válik a humán szakértelem kiemelt jelentőségűvé, sőt a vállalatok többsége az ügyfélszolgálatosokat a cég arcaként aposztrofálja. A vállalatnál nagy jelentőséggel bír az ügyfélszolgálati munka, ahol a munkatársak kiemelt hangsúlyt fektetnek az ügyfélélményre. 2019-ben és 2020-ban is a ClientFirst Consulting tanácsadó cég által szervezett „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” gálán több kategóriában is díjazták a Cofidis csapatát.

A nyitást követő első lépések

A cégvezetés a budapesti közel 150 fős központi ügyfélszolgálat megerősítéseként tekint a nyíregyházi irodára, mind a létszámot, mind a szakképzettséget és tudásmegosztást tekintve, így a Cofidis ügyfeleinek kérdéseit áprilistól egy bővített létszámú ügyfélszolgálati csapat fogadja majd. Éppen ezért a kiszolgálás időbeli felgyorsulásával és az ügyfélelégedettség, a digitális ügyfélélmény növekedésével számol a vállalat a jövőben. A március hónap az újonnan belépők tréningjéről szólt, áprilistól pedig - a budapesti iroda működéséhez hasonlóan - a nyíregyházi munkatársak is az ügyfelek teljeskörű kiszolgálását végzik emailes és telefonos csatornákon. Az új iroda modern, ergonómikus kialakítású, kivitelezése magas minőségű, elrendezése „open office” vagyis nyitott irodaterű. A kialakult járványhelyzetben a vállalat munkatársai egészségének védelme érdekében a cég óvintézkedéseket vezetett be. A fokozott higiénia érdekében kézfertőtlenítőket helyeztek el az irodatérben, korlátozások vonatkoznak a munkatársakra a bent tartózkodók létszámát illetően, illetve a munkaállomások közötti megfelelő fizikai távolság is szabályozva lett.

 

Személyes érintkezés nélkül, emberi módon

Globális egyetértés van abban, hogy most még nagyobb szükség van a személyes kontaktust nem igénylő, távolról igénybe vehető szolgáltatásokra. Viszont emellett gyakori jelenség, hogy sokan nem elég magabiztosak a digitális csatornák használatában, ami érthető, hiszen az elmúlt években óriásit fejlődött a technológia: nemrég még elképzelhetetlen volt például videóhíváson keresztül személyazonosságunk hitelesítése, vagy hangunkkal aláírni egy hitelszerződést. Ezt igyekeznek kiküszöbölni az ún. „hibrid” megoldások, amelyeknél egy szakember kíséri végig a felhasználót a digitális folyamaton.

Miért pont Nyíregyháza?

„Jelenleg budapesti fókuszú a vállalat, szerettünk volna ezen változtatni és több pillére helyezkedni. Ezért is gondoltunk arra, hogy ennek a munkahelyteremtő beruházásnak nem a fővárosban, hanem vidéken van a helye.” – mondta el Holló Bence, a Cofidis Magyarországi fióktelepének ügyvezetője. A lokáció keresésekor Nyíregyházán fogadták a céget a legnagyobb nyitottsággal és innen érkezett a legtöbb segítség, ezért esett a választás erre a helyszínre.

*A Cofidis Szakértő Ügyfélszolgálat Konferenciáról: A Cofidis Magyarország hiánypótló szakmai napot tartott 2019. január 29-én az ügyfélszolgálatok, a Shared Service Center-ek (Szolgáltató Központok) helyzetéről és jövőjéről. A HR- és ügyfélszolgálati vezetőknek szánt konferencia keretét egy országos reprezentatív kutatás adta, amely elsőként nyújtott teljes iparági körképet az ügyfélszolgálati munkakörben dolgozókról és az őket alkalmazó cégek várakozásairól. Az ügyfélkiszolgálási és munkáltatói kihívásokat elemző kerekasztalbeszélgetéseken részt vettek a bankszektor, az e-kereskedelem, közlekedési és műszaki szolgáltatásokkal kapcsolatos területek szakemberei az eMAG, a UPC, a MOL Limo, a T-Systems, a Cofidis, a Randstad, az SSC Heroes & Talentuno, a Centaer Consulting, az SAP és az Alitera képviseletében.  Az esemény moderátora Király Csilla, a Profession.hu Ügyfélszolgálati és operációs vezetője volt.

A Cofidisről: a Cofidist Franciaországban alapították 1982-ben, székhelye Lille-ben található. Többségi tulajdonosa a Credit Mutuel Bank. Világszerte több mint 5000 munkavállalót foglalkoztat. A Cofidis 9 országban van jelen: Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Belgium, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország. A magyar fióktelep 2006-ban kezdte meg tevékenységét személyi kölcsön, áruhitel, adósságrendező hitel és mostanra autófinanszírozási termékeivel. A Cofidis Magyarország egyedisége a távértékesítésben rejlik: telefonos és online hitelügyintézést is kínál ügyfeleinek. A cég az online hitelek specialistájaként törekszik a folyamatos újításra, így 2017-ben úttörőként bevezette a videós azonosítást, majd 2018-ban az elektronikus aláírást, majd 2020-ban új fejlesztését, a hangaláírást indította el. Ezeknek a megoldásoknak köszönhetően mára a teljes hiteligénylési folyamat elektronikus úton végezhető el.  A Cofidis elkötelezett a felelős hitelezésben, valamint ügyfeleik és munkavállalóik megbecsülésében: ennek bizonyítéka, hogy 2019-ben elnyerte a Great Place to Work illetve 2019-ben és 2020-ban is a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díjakat. A Cofidis Csoport a Team Cofidis, profi országúti kerékpáros csapat névadó szponzora és elkötelezett támogatója immár 23 éve. A Team Cofidis a világ legnagyobb országúti kerékpáros versenyének, a Tour de France-nak állandó résztvevője. A hazai Cofidis 2016-tól itthon is elindította kerékpáros programját, amelynek keretein belül sportszponzorációt, rendezvénytámogatást és civil együttműködési programokat valósít meg. További információkért látogassa meg a cofidis.hu, cofidisauto.hu oldalakat.