Új közösségi színtér és Technológiai Transzferközpont is lesz a Kertvárosban!

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 1,7 milliárd forint, közel 100%-os vissza nem térítendő támogatást nyert a „Barnamezős területek rehabilitációja Nyíregyháza Tiszavasvári úti laktanyák tekintetében” című pályázat megvalósítására. A kivitelezési munkálatok már zajlanak; a sajtó nyilvánossága előtt helyszíni bejárást tartottak, majd Dr. Kovács Ferenc polgármester szólt a fejlesztés fontosságáról.

Itt vagyunk ezen a régi 'roncstelepen', amelyhez több mint 25-26 éve nem nyúltak hozzá; most pedig itt, ezen a több mint 16 hektáros területen megy a munka!

A polgármester hozzátette, már tavaly elkezdődött a Tiszavasvári út déli részén elhelyezkedő volt Vay Ádám laktanya fejlesztése, ugyanis itt kapott helyet a CNG-buszok töltőállomása is. Most pedig, az egy 1,7 milliárd forintos projekt keretében többek között új utakat és járdákat hoznak létre, kiépítik a közvilágítást, a szennyvíz- és ivóvízhálózatot.
A pályázat legfőbb célja a vállalkozásbarát, népességmegtartó településfejlesztés. A volt parancsnoki épületet például egy közel 800 négyzetméteres Technológiai Transzferközponttá alakítják át. A kétszintes épületben konferencia-, rendezvény- és oktató termek, tárgyalók, irodahelyiségek is lesznek – ezzel segítve a vállalkozásokat, elsősorban a fiatal vállalkozókat.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Trifonov Éva

Dr. Kovács Ferenc hozzátette:

Állagmegóvást is végzünk a projekt keretében, több épületet meghagyunk, így lényegében egy fejlesztési területet kapunk, amit a jövő igényeinek megfelelően lehet majd hasznosítani a későbbiekben. Lehet itt akár lakásépítés, vagy jöhet ide akár például egy nagyobb áruház is.

Nemcsak új lehetőségeket teremtenek, hanem új közösségi színteret is kialakítanak a projekten belül. Többek között egy KRESZ-park, záportározó és egy 620 négyzetméteres játszótér is lesz a volt laktanya területén – ezeket a családi- és sorházas Fészek, Ív utca mögötti részen alakítják majd ki.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Trifonov Éva

Dicső Péter projektvezető elmondta:

Bográcsozóhelyek, sétányok, padok is lesznek és fontos, hogy a közvilágítás is kiépül. Egy kerékpárúton a Fészek utcáról be lehet majd jönni a területre és jó hír, hogy parkolók is épülnek majd. A záportározó pedig nemcsak szép, hanem monumentális létesítmény lesz a területen – amely a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatos esetleges problémákat is megoldja.

A beruházás zöldfelületi munkálatokat is magában foglal, a területen 332 darab fát és több mint 13 ezer cserjét ültetnek majd, füvesítést is végeznek, valamint automata öntözőrendszert is kiépítenek.

 

Dér Vivien