Új jegyautomaták és emeletes motorvonatok

A nyíregyházi csomópont kiemelt szerepet tölt be a MÁV állomásai között – tájékoztatta szerkesztőségünket a társaság kommunikációs igazgatósága. Amellett, hogy két jelentős vasúti fővonal érinti, naponta átlagosan ötezer fizető utas fordul meg itt. Éppen ezért a szabolcsi megyeszékhelyre is jut majd az új automatákból, amelyek vasúti bérlet és menetjegy vásárlására, valamint az interneten megváltott jegyek kinyomtatására egyaránt alkalmasak lesznek – elkerülve ezzel a pénztárnál való sorban állást. A nyertes ajánlattevő a szerződés hatályba lépése után 2 hónappal először 15 automatát szállít majd, amelyek 2 hónapig próbaüzemben fognak működni nagy utasforgalmú helyeken, a már meglevő automaták mellett. A sorozatgyártás a próbaüzem után, az ott szerzett tapasztalatok figyelembevételével indulhat meg. A korábbi beszerzésekben szerzett tapasztalatok alapján hetente 15 automata telepítésével számol a vasúttársaság, így az alapmennyiség leszállítása a szerződés hatálybalépése után 11 hónappal zárulhat le.

Akár már az év végétől

A tervek szerint hamarosan az első kétszintes KISS elnevezésű motorvonatok is érkeznek, amelyek a Nyíregyházát Budapesttel összekötő vasútvonalon is közlekednek majd. A 2019 végétől forgalomba álló (2021-ig folyamatosan) 600 ülőhelyes, emeletes KISS vonatok 160 kilométer/óra engedélyezett sebességűek. Az új vonatok rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, mert a MÁV-Start kötelékében működő 123, szintén Stadler-gyártmányú FLIRT motorvonattal akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.