Tudja, ki Nemtudomka? Új szerepéről mesélt a Tündérkertből érkezett fiatal színész

Feb 8, 2026

A Nyíregyháza Televízió Szieszta című műsorának vendége volt Tulogdi-Szűcs Botond, aki egy új gyermekdarab, a „Nem tudomka” főszerepét játssza. A beszélgetésben az előadás történetéről, a próbafolyamatról és pályakezdésének fontos állomásairól is szó esett.

A mesés hangvételű előadás főszereplője Nem tudomka, egy élénk képzeletű fiú, aki egy fordulópont után úgy dönt, hogy többé nem képzel el semmit. A történet a királyi udvarba vezeti, ahol a király és három lánya él. A királykisasszonyok mindenáron meg akarnak felelni apjuk elvárásainak, Nemtudomka pedig megpróbál alkalmazkodni az ott uralkodó rendhez. Végül a legkisebb királykisasszony mellett találja meg a helyét.

Tulogdi-Szűcs Botond a műsorban elmondta: az előadás sok mozgást, gyors ritmusváltásokat igényel, a gyerekek reakciói pedig különösen fontosak számára. Az interaktív elemekről szándékosan nem beszélt részletesen, mint fogalmazott, „erről majd maga az előadás mesél”.

A fiatal színész Kolozsváron végzett, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete alapszakán. A beszélgetés során kitért arra is, hogy a kolozsvári színészképzés sokféle megközelítést kínál, ugyanakkor alapjaiban nem különbözik a magyarországi képzéstől.

A „Nemtudomka” főszerepét egy korábbi mozgáselőadásának köszönhetően kapta meg, amely során a darab alkotói felfigyeltek rá. A szerep éneklést is igényel, amit örömmel vállalt.

Tulogdi-Szűcs Botond szeptember óta Budapesten él. A Sziesztában arról is beszélt, hogy közel áll hozzá a város nyugodtabb, kiszámíthatóbb ritmusa, amely számára érezhetően eltér Kolozsvár folyamatosan pezsgő mindennapjaitól.

Előző hír
Több mint két órás dráma, a végén Fatum sikerrel!
Következő hír
Mesés lesz-e a Nyírségi disznótoros? – hagyomány, ízek és közösségi élmény várja február 14-én

Kapcsolódó híreink