A női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Fatum Nyíregyháza a VEHIR-VESC vendége volt.
Az első játszmában lelkesen kezdtek a hazaiak, de 7-11-nél így is négy ponttal vezettek a mieink. Bár egy pontra zárkóztak a veszprémiek, egy 7-1-es rohammal eldöntötte a szettet a Nyíregyháza. Főleg Ivana Jeremic és Nina Kocic volt ponterős, míg a házigazdánál az egykori Fatum játékos, Debora Araujo játszott jól.
A második felvonás Lászlop Alexandra és Asly Antivero támadásaival indult, így gyorsan megléptek a mieink. 4-12-nél nyolc pont volt az előny. Bozsó három ászával viszont közelebb került a VESC, így nem lehetett hátradőlni. 13-15-nél a Fatum szerzett zsinórban pontokat, majd Valerin Carabali először lépett pályára a csapat színeiben. Szabó Lili is jól szállt be, és végül nyerte ezt a játszmát is a Nyíregyháza.
A harmadik szett eleje szoros volt, Szabó Lili nagyon élvezte a játékot, és egymás után szerezte a pontokat. A játszma felére sikerült négy pontos előnyt szerezni, 10-17-nél pedig eldőlni látszott a meccs. Nem is hibáztak a mieink, nyerték a mérkőzést, és továbbjutottak a Magyar Kupában.
VEHIR-VESC – Fatum Nyíregyháza 0-3 (-21, -18, -18)
Nyíregyháza: Lászlop 11, Kocic 14, Jeremic 9, Galvao 4, Földi, Antivero 4
Csere: Tóth F. (liberó), Szabó L.10, Carabali 4, Tolnai
vezetőedző: Tomás Varga