Az idegenforgalmi szezonban közösségi szolgálatot ellátó diákok segítik a nyíregyházi rendőrök bűnmegelőzési munkáját. Évente 100 feletti a középiskolások száma, így igen népszerű lehetőségnek számít a tanulók körében, akik hasznos munkát végeznek a turisztikailag frekventált helyszíneken.
Szórólaposztás, útbaigazítás és a turisták segítése – hasznosan telnek a fiatalok napjai, amikor a Tourist Police szolgálatnál dolgoznak. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a turisztikai szezonban a közösségi szolgálatot ellátó diákokkal közösen vannak jelen a turisztikailag frekventált helyeken, valamint nagy figyelmet fordítanak az állampolgárok vagyonbiztonságának megóvására és az áldozattá válás megelőzésére. A kapitányság egyenruhás és bűnmegelőzéssel foglalkozó kollégái, valamint a közösségi szolgálatot ellátó diákok a forgalmasabb helyszíneken az elmúlt napokban is szórólapokkal hívták fel a lakosság figyelmét a vagyonvédelem fontosságára. Sok éve működik már a szolgálat a városban, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hasznos munkát végeznek.
100 diák segít
„Nagyon hasznos, hogy a diákok valamilyen idegen nyelvet is beszélnek és hasznos tanácsokkal tudják ellátni az idelátogatókat, akár belföldi, akár külföldi turistákat. Szórólapokkal és különböző figyelemfelhívó anyagokkal vannak felszerelve, de nemcsak bűnmegelőzési tanácsokat adnak, ha valaki útbaigazítást kér, abban is segítenek. Sikeres a program, éves szinten a nyári időszakban bőven 100 feletti a középiskolások száma, akik részt vesznek benne. A közösségi szolgálatot teljesíteni kell minden diáknak, de kicsit itt kellemesebb ebben a közegben és ebben a szerepben lenniük, így népszerű a körükben a Tourist Police szolgálat. Többen vannak, akik a kötelező óraszám után is szeretnének maradni, illetve vannak visszatérő középiskolásaink is” – nyilatkozta dr. Kovács Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.
A turisták figyelmét Sóstógyógyfürdőn és a belvárosban többnyelvű bűnmegelőzési kiadvánnyal hívják fel az áldozattá válás megelőzésére. A diákok igazán segítőkészek, így bátran kérjenek útbaigazítást tőlük a Nyíregyházára érkező vendégek.