Törvénysértően szórta tele plakáttal az ellenzék a várost a Fidesz helyi alelnöke szerint

Törvénysértően szórta tele plakáttal az ellenzék a várost a Fidesz helyi alelnöke szerint

– Illegálisan plakátozták tele a várost az ellenzékiek a saját polgármesterjelöltjük arcképével a hétvégén – jelentette ki Szilvási István mai sajtótájékoztatóján.

A Fidesz városi alelnöke hozzátette: furcsának tartják azt a fajta mentalitást, hozzáállást, miszerint délelőtt még a rendről, fegyelemről papolnak a közösségi médiában, délután pedig tudatosan követnek el törvénysértést. Szilvási szerint a választási törvény pontosan meghatározza, hogy amennyiben valaki plakátot szeretne elhelyezni, ahhoz a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. Az alelnök hangsúlyozta: a Fidesz nemcsak engedélyt kért saját plakátjaik elhelyezésére, hanem fizet is azért, amit a város számos pontján láthatnak. Ezzel szemben az ellenzék, a törvény tudatában egyiket sem tette meg. A Fidesz furcsának tartja ezt annak fényében, hogy az ellenzék egyik legfontosabb üzenete a rend, amit úgymond visszaállítani szeretnének, noha a város közbiztonsága az ellenzék által is elfogadott és megszavazott módon rendkívül jónak mondható, főleg a 2010-es állapothoz képest. Szilvási István leszögezte: az ellenzéknek tökéletesen tisztában kellett lennie azzal, hogy törvénysértést követtek el a plakátok kihelyezésével.

Szilvási István, a FIDESZ városi alelnöke elmondta:

Szeretnénk megkérni őket, hogy mihamarabb távolítsák el a plakátjaikat, illetve amennyiben nem maga a polgármesterjelölt úr a felelős, nevezze meg, hogy ki az, aki elkövette ezt a törvénysértést és vonja felelősségre, ne kelljen külön a hatóságoknak ezzel foglalkozni. Azt szeretnénk kérni, hogy a kampány további részében tartózkodjunk minden olyan egymást lejárató, mocskoló vagy akár törvénysértő eszköztől, mint amelyet ők az elmúlt hétvégén megengedtek maguknak. Vannak szabályok, amiket be kell tartanunk mindannyiunknak, és amennyiben nem kerül betartásra egy-egy szabály, annak a következményeit mindenkinek viselnie kell.