Törökország még mindig sláger – Ezek idén a legkedveltebb nyári utazások

Törökország még mindig sláger – Ezek idén a legkedveltebb nyári utazások
Kiemelkedően jó évet zártak 2018-ban az utazási irodák, de az idei március végéig tartott előfoglalási akciók eredménye ennél is biztatóbb. (Fotó: Internet)

Akár 20 százalékkal olcsóbban is kínálták a tengerparti utakat, a sláger most is Törökország, Bulgária, a görög szigetek, egyéni utazással pedig Horvátország. A belföldi turizmusnak pedig újabb lendületet adhat, hogy az ünnepek kapcsán újra sok a hosszú hétvége.

Már az elmúlt év novemberében elkezdődött a 2019-es nyaralások előfoglalási akciója, a korábbi évekhez viszonyítva idén januárban, februárban és márciusban jelentősen többen éltek a lehetőséggel. A first minute kedvezmények 10, 15, de akár 20 százalékosak is lehettek, és egyes desztinációkban 20 ezer forint befizetésével is lefoglalható volt a nyaralás. A tengerparti sláger úticélok továbbra sem változtak, de a megyénkben élők szívesen választanak olyan repülős utat, amelyet Debreceni indulással is hirdetnek. Asztalos Zoltánné Éva a Nyírség Utazási Iroda ügyvezetője elmondta, a legnépszerűbbek idén is Törökország, Bulgária, a görög szigetek, egyéni utazással pedig Horvátország. Nyíregyházáról indul autóbusz többek között Korzikára, a kulturális körutakra Erdélybe, Kárpátaljára, Lengyelországba, Csehországba, de egyre többen érdeklődnek a portugál és olasz zarándoklatok iránt is.

Városlátogatások és belföldi kikapcsolódások

Az idei évtől újabb járatok is indulnak a debreceni repülőtérről, ez pedig egyértelműen érezhető a foglalásokban. Egyre többen utaznak néhány napra  Moszkvába, Barcelonába, Tel-Avivba, Londonba, Párizsba és Milánóba. Itthon a nyaralás szempontjából továbbra is a Balaton, és a Velencei és a Tisza tó a legnépszerűbb, de a  belföldi turizmusnak újabb lendületet adhat, hogy az ünnepek kapcsán újra sok a hosszú hétvége. Ilyenkor megtelnek a fürdőkkel rendelkező hazai szálláshelyek. Továbbra is sláger Hajdúszoboszló, Miskolctapolca, Egerszalók, de sokan utaznak Hévízre és a többi dunántúli fürdőhelyre is. A Nyírség Utazási Iroda, mint a régió egyik legerősebb tour-operátora immár 16 éve szervezi saját kulturális körútjait. Ezek keretében a turisták a folyamatos bővítéssel már 32 országot ismerhetnek meg és érhetnek el Nyíregyházi indulással.