Tízezer CSOK az OTP Banktól

A nyáron fordult a legnagyobb hazai bankhoz, családjával ma már a szép, új, tágas lakásában fogadta a vendégeket, az EMMI családügyi államtitkárát és az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét a pénzintézet tízezredik CSOK-igénylője. Novák Katalin államtitkár a növekvő népszerűségű program kapcsán elmondta: a kormánynak a magyar családok otthonteremtésének támogatásával gazdaságélénkítő és demográfiai célja is van. Bár a korábbi tapasztalatok szerint ezt a célt sikerült hónapról hónapra elérni, a kormány könnyítéseket bevezető döntését követően tovább bővült a kedvezményre jogosultak köre, sokkal könnyebb lett az otthonteremtési támogatáshoz való hozzájutás.

Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a pénzintézet tapasztalatára hivatkozva, szintén a konstrukció töretlen népszerűségéről beszélt: „A tavaly júliusi indulás óta 12 és félezer, ebből csak idén már közel kilencezer igénylés érkezett az OTP Bankhoz, amely ezzel az összes CSOK felét folyósítja”. Kovács Antal hozzátette, a pénzintézet 2015 júliusa óta összesen 18,1 milliárd forint állami hozzájárulást utalt ki a jogosult családok számára. Az igénylőknek átlagosan 2 millió forintot folyósítanak.

[REKLAM]

Az igénylések földrajzi eloszlását tekintve messze Pest megye vezet a népszerűségi versenyben, innen érkezik az összes igénylés hetede. Az agglomeráció az első helyet nem kizárólag a főváros közelségének köszönheti. Az is sokat nyom a latban, hogy az érintett településeken még akad eladó újlakás, vagy építési telek, ellentétben Budapesttel, ahol egyelőre csak a tervezőasztalról lehet újépítésű ingatlanhoz jutni.

„Gyors és hatékony volt a kormány legutóbbi reakciója, a szeptemberi módosítás hatása már látszik. Az elmúlt hetekben megduplázódott az új lakás vásárlás aránya.” - értékelt az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Kovács Antal hozzátette: A számok azt mutatják, inkább a nagycsaládosok építenek, vesznek újlakást. Az idei igénylések közel felét két gyermek után, további harmadát három gyermek után igényelték a családok. Az újlakás céljára igényelt CSOK esetében azonban megfordul az arány: a családok 60%-a három gyermeket vállalók közül kerül ki. A 10 milliós CSOK-ot igénylők közel 90%-a a további 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe veszi.

(Fotó: internet)