Tisztújítás az Orosért Közéleti Egyesületnél: Szécsiné Vera harmadik ciklusát kezdi
A régi-új elnök (középen) a szintén újraválasztott elnökhelyettesekkel

Az Orosért Közéleti Egyesület életében ismét eljött egy fontos esemény. 2020. június 23-án megtartották közgyűlésüket, ahol a 2019. évi tevékenységről szóló beszámoló, a mérleg elfogadása, az új tagok felvétele, a 2020. évi tervezett feladatok megbeszélése, valamint a tisztségviselők megválasztása voltak napirenden.

Mivel alapszabályunk értelmében 5 évente kerül megválasztásra az elnök és az elnökhelyettesek személye, így nagy erővel dolgozott hetekig a választási bizottság. A jelölt személyekre a javaslatokat folyamatosan fogadták és a hivatalos formában azt a közgyűlésünkön ismertették. Az elnök személyére egyhangúlag minden tag a régi elnök személyét javasolta, míg az elnökhelyetteseknél a két korábbi mellett egy új név is szerepelt a jelöltek között

– tájékoztatta szerkesztőségünket Szécsiné Vera, az egyesület régi, egyben, mint a továbbiakból kiderül, új elnöke.

A titkos szavazás eredményeképpen az egyesület elnöke ugyanis – immár harmadik alkalommal – régi-új elnökként Szécsi Józsefné, míg a két-régi új elnökhelyettes: Paul Zsuzsanna és Neuzer Sándor lettek. A szavazást és az eredményhirdetést követően a tisztségviselők megköszönték a tagság bizalmát és kötetlen beszélgetés kapcsán az év hátralévő időszakára vonatkozó tervek megvalósításáról beszéltek.