Minden a gasztronómia és a hagyományőrzés köré épült hétvégén Nyíregyházán, ahol három napon át Tirpák Fesztivált tartottak. Az idei már a 9. alkalom volt. Szombaton éttermek és hagyományőrző egyesületek, vasárnap pedig az amatőr csapatok főztek a Kossuth téren, miközben népi és moderntáncosok, zenekarok váltották egymást a színpadon a sztárvendégek előtt. Nehéz dolga volt a zsűrinek. Közel 50 fajta, finomabbnál finomabb étel közül kellett kiválasztania a legjobbat.
A korábbi évekhez képest hosszabb, idén már háromnapos Tirpák Fesztiválra várták az érdeklődőket múlt hétvégén. Pénteken a Nyíregyházi Szakképzési Centrum szakképző iskolái mutatkoztak be a Mini Tirpák Fesztivál Matiné keretében, majd szombaton és vasárnap már a helyi gasztronómia állt a főszerepben, rengetegen sütöttek-főztek a Kossuth téren felállított sátrak alatt. Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, bár a Tirpák Fesztivál a jó ételekről, a tradicionális fogásokról, a beszélgetésekről és a jó hangulatról szól, igazi közösségépítő és -erősítő ereje is van. Mindezek mellett pedig nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezzel a városalapító elődeink előtt is tisztelgünk, hiszen ápoljuk a tőlük örökölt hagyományokat. Az iskolák megmérettetésén minimális volt a pontkülönbség, de végül a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola nyert, az éttermek és hagyományőrző csoportok kategóriában pedig Kósa Krisztiánék, vagyis a Tirpák Pulyák csapata lett a legügyesebb. Vasárnap az első helyen az amatőr csapatok között a Szabolcs Néptáncegyüttes végzett.
Olyat főztek a Tirpák Pulyák, hogy mindenki megnyalta a tíz ujját
A nagycserkeszi Kósa Krisztián mesterszakács mindenféle túlzás nélkül már beírta a nevét a Tirpák Fesztiválok történetébe, hiszen 2013 óta minden évben fakanalat ragad. 2021-ben ötödjére állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Készített már házinyulat, töltött galambot, sütött marhát, körmös-csülkös kápusztát gerslivel, de volt, hogy gyöngytyúkot választott alapanyagnak. Mivel tavaly a csapat tagjai voltak gyerekek is, így már akkor megfogalmazódott az ötlet, hogy idén akár indulhatnának a „kicsik”. A „Tirpák Pulyák” végül nemcsak elindultak, hanem meg is nyerték a versenyt.
– A csapat legfiatalabb tagja 5, a legidősebb pedig 13 éves volt. Az elmúlt évek alatt annyira bebolondítottam őket, hogy idén már ők akartak indulni. Bár ott voltam – a többi szülővel együtt – a háttérben, mindent ők csináltak. Persze, előtte legyakoroltuk a teljes menüt, a versenyre pedig leosztottuk, hogy kinek mi lesz a feladata. Még a lekvárt is a Kossuth téren főzték a gyerekek, de itt nyújtották és sütötték a krumplilángost is. Készült füstölt csülkös, brindzás haluska, pergelt káposztás tirpák paszulyleves hántolt árpával, krumplilángos sparhelton lilahagymás-kapros tejföllel vagy szilvalekvárral, valamint tiszai amúr paprikás lisztben sütve. Amellett, hogy elhozták az első díjat, fontos volt a kilátogatók visszajelzése is. Az pedig egyértelműen látszott, hogy dupla ekkora adag is kevés lett volna, annyira ízlett mindenkinek – mondta el megkeresésünkre Kósa Krisztián, aki 2004 óta főz hivatalosan, 10 éve pedig letette a mesterszakács vizsgát.
Krisztián azt vallja, szeretni és becsülni kell ezt a szakmát, neki pedig a munkája a hobbija is. Ezt pedig – úgy tűnik – a Tirpák Pulyáknak is sikerült átadnia, hiszen a verseny után egyikük már jelezte is: ha felnő, szakács lesz.
(Szerző: Bruszel Dóra, Nagy Boglárka)