Tévés összefoglaló: a Rózsakert Szabadtéri Színpadon ünnepelt a város augusztus 20-án

Mint megírtuk, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon tartották csütörtökön délután a Szent István-napi ünnepséget a járványügyi helyzet miatt. Az önkormányzati rendezvényen öten vehettek át Inczédy György Életműdíjat, a díszpolgári címet Kujbusné dr. Mecsei Éva, a levéltár igazgatója kapta. Az ünnepi táncprodukciót követően bejelentették: új magyar kulturális rekord született a Cantemus Kóruscsalád szervezésében, az István, a király rockopera himnikus dalára készített videószelfikkel.

 

Új helyszín a járványhelyzet miatt

A Cantemus Kóruscsalád tagjai énekelték a közönséggel a himnuszt szokásos felvezetésként, ám a pandémiás helyzet miatt az ünneplés keretei megváltoztak. A Kossuth tér helyett a megújult Rózsakert Szabadtéri Színpad méltó és megfelelő helyszíne volt az István király munkássága előtt tisztelgő önkormányzati rendezvénynek.

Iránytű a szent király hagyatéka

Dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepi beszédében kiemelte: most, amikor egy soha nem látott járvánnyal kell megküzdenie a világ országainak, amikor az jelenti a kihívást, hogy megóvjuk az egészségünket, hogy működhessenek az iskolák és az intézmények, és a nehézségek mellett is tartsa meg stabilitását a gazdaság – Magyarország és a magyarság most is erőt meríthet István király szellemiségéből. Az istváni hagyaték a hit, a kitartás, az összefogás ereje, a realitások meglátása, a körülményekhez való együttes alkalmazkodás. Az, hogy a legtöbbet hozzuk ki egy adott helyzetből. Soha nem változik a történelem során igencsak megedződött magyarság jövőbe vetett hite és nemzeti öntudata. Mert, ahogy mondani szoktuk, Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik, és mi vagyunk azok, akik a jelenben bizonyíthatunk. Életünkkel és tetteinkkel jobbá tehetjük a városunkat, az országunkat, a magyarság mindennapjait. Ismerve a nyíregyháziak elszántságát, akaratát és tenni akarását, biztos vagyok benne, hogy ez rajtunk nem fog múlni – fogalmazott dr. Kovács Ferenc. A polgármester legnagyobb nemzeti ünnepünk alkalmából azt kívánta, hogy minden magyar egészségben, bőségben éljen, s mindenkinek legyen meg a meleg, biztonságos otthon, a szerető család, a közösséghez való tartozás felemelő érzése és a mindennapi kenyér.

Az új kenyér

Az új kenyeret a hagyományok szerint a történelmi egyházak jelenlévő képviselői szentelték meg. Ez esetben konkrétan a nyíregyházi Vela Pékségnek az Év Kenyere versenyen, a Szent István-napi kategóriában országos második helyezett terméke, a Kárpátok kenyere volt az asztalon, amit a járványügyi helyzet miatt ezúttal nem vágtak meg a közönség számára.

Életműdíjak

Az önkormányzati ünnepségen Inczédy György Életműdíjat vehetett át magas színvonalú tevékenysége elismeréseként Balogh Géza festő- és szobrászművész, Chrenkó Mihályné kézműves helyi termelő, Demarcsek György néptáncpedagógus, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, dr. Egri Imre főiskolai tanár és dr. Szilágyi Attila főorvos.

Új díszpolgár

A közgyűlés Nyíregyháza Város Díszpolgára kitüntetést adományozott Kujbusné dr. Mecsei Évának. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatójának egyéni tudományos munkájában meghatározó, hogy megszerette Nyíregyházát és úgy gondolta, hogy a lokálpatriotizmust leginkább akkor tudja másokban is erősíteni, ha ismeri és megismerteti a múltat. – Úgy gondolom, hogyha itt élünk, akkor tudnunk kell, hogy mire legyünk büszkék, hova jöjjünk haza, hova hívjuk haza a gyerekeinket, és mi az, ami körbevesz bennünket, minek tudjunk örülni, minden nap. Ehhez hozzátartozik a múltunk ismerete is, ennek az ismeretnek a feltárásában szeretnék én minél többet tenni – nyilatkozta a Nyíregyházi Televíziónak Kujbusné dr. Mecsei Éva, a levéltár igazgatója.

Közös táncprodukció

Az ünnepi műsorszám a „Kenyéráldás – aratóünnep” című táncjáték volt, amit a Nyírség Táncegyüttes vezetői állították színpadra, s melyben „vendég aratóbandaként” táncoltak a Nyírség utánpótláscsoportjai, akik a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola kiváló tanulói. Majd a Szatmári Táncok című koreográfiát az egyesített tánckar mutatta be, melyben együtt lép színpadra a Szabolcs, az Igrice, a Nyírség, a Topiláng és a Lókötő Táncegyüttes apraja és nagyja.

Új kulturális rekord született

Hátravolt még egy különleges ceremónia. Ugyan a Cantemus nemzetközi fesztiválját az ismert okok miatt nem tudták megrendezni idén, azonban a kóruscsalád egy közös éneklésre buzdította a nyíregyháziakat, s mint kiderült, az egész világot. 47 országból érkeztek egy hónapon keresztül folyamatosan a videószelfik az István, a király című klasszikus rockopera himnikus dalára, egy külön erre a célra létrehozott oldal segítségével. Mint kiderült, az online rekordkísérlettel újra beírta magát Nyíregyháza a nagykönyvbe. A színpadon a magyar rekordok regisztrátora jelentette be a végeredményt. – 7336 érvényes videószelfi érkezett be, és ezzel valóban fantasztikus, új, magyar kulturális rekord született – mondta nagy taps kíséretében Sebestyén István.

NYTV kisfilm a rekordkísérletről

A rekordkísérletről szóló ténytanúsító jegyzőkönyvet Szabó Dénes, a Cantemus vezetője, a Nemzet Művésze, valamint dr. Kovács Ferenc polgármester vette át. Az ünnepi műsor egyik csúcspontjaként pedig valóban együtt énekelhetett a közönség a Cantemus tagjaival, amihez az alapot a 35 éves Nyíregyházi Televízió, mint a folyamat egyik fő támogatója által készített kisfilm adta.

 

Kapcsolódó tartalmak:

► Államalapításunk Ünnepe – „Az istváni hagyaték a hit, a kitartás és az összefogás ereje”

► Átadták az idei életműdíjakat, valamint a Nyíregyháza Város Díszpolgára címet

► Magyar rekord született a Nyíregyházi Cantemus Kórus kezdeményezése nyomán

 

Kapcsolódó galéria

Államalapításunk Ünnepe 2020 Nyíregyháza