Tesztelték a játékvezetőket
Felmérésen vettek részt a kézilabdabírók.

A nyíregyházi Városi Stadionban pénteken délután került megrendezésre – az MKSZ Játékvezetői Albizottságának követelményrendszerében meghatározottak szerint – a szokásos régiós lebonyolításban az évközi fizikai felmérés. Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye 35 játékvezetője teljesítette a kötelezően előírt cooper futást Herceg Béla, MKSZ Játékvezetői Albizottság utánpótlás szakreferens és dr. Tordai Ilona, a megyei Kézilabdaszövetség Játékvezetői Bizottságának jelenlétében. Idén először az NB-s kerettagsággal rendelkező játékvezetőkkel együtt teljesítették a távot az Sz-Sz-B Megyei Kézilabda Szövetség által indított JUMP programban részt vevő utánpótlás játékvezetők, akik megismerkedhettek az országos elvárásokkal, mely nagymértékben segíti az MKSZ lépcsőzetes rendszerébe való betagozódásukat, továbbá az országos utánpótlás képzésben való sikeres részvételüket.