Tér-Zene program: az első tíz alkalommal a Kelet Brass Band formációval, valamint a Szabolcsi Koncert Fúvószenekarral találkozhatnak az érdeklődők
A Kelet Brass Band az Utcazenészek Versenye Egerben rendezvényen

                                           

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által - az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lebonyolításával - kiírt "Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása" Tér-Zene program támogatási kategóriára.

A Tér-Zene program célja, hogy a magyarországi városok, községek nyitott és zárt tereit - számos komolyzenei fellépőt, előadóművészeti szervezetet felsorakoztatva -, rendszeresen megtöltse színes, változatos programokkal, élő klasszikus zenével, amely olykor nem várt élményhez juttatja az arra sétálókat.

A program keretében Nyíregyházán 30 alkalommal lépnek fel előadóművészek és zenekarok a város különböző pontjain, ilyen helyszín például a Kossuth tér, a Benczúr tér, Sóstó, vagy a Bujtosi Városliget. Az érdeklődő zenekedvelők az első 10 időpont alkalmával a Kelet Brass Band formációval, valamint a Szabolcsi Koncert Fúvószenekarral találkozhatnak.

A pontos helyszínek és időpontok a következők:

Kelet Brass Band:

1.) július 4. hétfő: 16:00-16:50 Kossuth tér

2.) július 4. hétfő: 18:00-18:50 Fürdőház tér (Sóstógyógyfürdő)

3.) július 5. kedd: 16:00-16:50 Benczúr tér

4.) július 5. kedd: 18:00-18:50 Bujtosi Városliget

5.) július 26. kedd: 18:00-18:50 Fürdőház tér (Sóstógyógyfürdő)

Szabolcsi Koncert Fúvószenekar:

1.) július 11. hétfő: 16:30-17:20 Fazekas János tér (Örökösföld)

2.) július 11. hétfő: 18:00-18:50 Ungvár sétány (Jósaváros)

3.) július 15. péntek: 16:30-17:20 Benczúr tér

4.) július 15. péntek: 18:00-18:50 Kossuth tér

5.) július 18. hétfő: 17:00-17:50 Fürdőház tér (Sóstógyógyfürdő)

További információk megtalálhatók a https://terzene.hu/ weboldalon.

A további időpontok a későbbiekben szintén a weboldalon lesznek elérhetőek.