Tényleg káros hatásai vannak a vízereknek?

Tényleg káros hatásai vannak a vízereknek?

A vízerek és a földsugárzás témája nagyjából a 20. század eleje óta foglalkoztatja az embereket, amikor is egy német radiesztéta, Gustav Freiherr von Pohl vizsgálni kezdte a vízerek és a betegségek lehetséges összefüggéseit. 1929-ben Vilsbiburg városában folytatta kutatásait, ahol abban az időben nagyon megnőtt a rákos megbetegedések száma. A beszámolók szerint megállapította, hol találhatók a városban az erős földsugárzással rendelkező helyek, majd megnézte, hol éltek, akik rákban haltak meg, és azt találta, hogy a rákbetegek mindannyian erős sugárzású hely fölött laktak.

Anekdota vagy tudomány?

Míg sokan ebben az inkább anekdotisztikus, mint tudományosan dokumentált felfedezésben a vízerek káros hatásának bizonyítékát látják, mások nem tartják tudományosnak sem a követeztetéseket, sem a radiesztézia, vagyis a vízerek megtalálásának módszerét, amelynek eredete a német okkultizmusban gyökerezik. Az eljárást kezdetben a föld alatt rejtőző fémek felfedezésére használták, de megbízhatósága a mai napig vitatott. Mindenesetre sokan hiszen abban, hogy a vízerek és más, sugárzó vonalak hatnak az egészségünkre, bár az nem derül ki a leírásokból, hogy mi az összefüggés a vízerek és a földsugárzások között, és pontosan miért is káros a hatásuk.

Hartmann Grids

Néhány évtizeddel később a von Pohl által megkezdett hagyományt Ernst Hartmann folytatta, a szintén német származású orvos, aki Hartmann-hálónak nevezte el a különösen káros sugárzású vonalakat. Úgy vélte, hogy az embernek nem szabad olyan helyen aludnia vagy dolgoznia, egyszóval sokat tartózkodnia ott, ahol ezek a vonalak találkoznak, és Hartmann-keresztet alkotnak.

A bécsi jelentés

A témában az egyik legtöbbet idézett kutatás 1987-88-ban készült a bécsi Fogyasztói Kutatási és Termék Marketing Intézet jóvoltából. Ebben azt állapították meg, hogy a „veszélyes területen” tartózkodók szervezetében valóban megfigyelhetők változások, vagyis létezik a hely hatása, de hogy ezt tulajdonképpen mi okozza, és vannak-e hosszú távú következményei, az nem derült ki a vizsgálatból.

A vízereknek tulajdonított hatások

A vízerekkel és földsugárzásokkal gyakran összefüggésbe hozzák a szív- és érrendszeri betegségeket, az idegrendszeri elváltozásokat, tanulási nehézségeket, a krónikus fáradtságot, különböző testi fájdalmakat, a meddőséget és a nyugtalan alvást, és sokan azt javasolják, hogy radiesztétával kerestessük meg a lakásunk sugárzó pontjait, és rendezzük át a teret, ha szükséges. Az eddig kutatások azonban nem találtak bizonyítékot arra, hogy ezek a veszélyek tényleg fennállnak.

Az Egészségügyi Világszervezet eredményei

2005-ben az Egészségügyi Világszervezet is kutatócsoportot állítot fel, hogy megvizsgálja a nagyon alacsony frekvenciájú (ELF) elektromágneses sugárzás hatásait és azt, hogy van-e összefüggés a földsugárzások és a különböző betegségek között. A következtetések szerint nincs olyan ismert biológiai mechanizmus, amelyen keresztül az ELF elektromágneses mezők rákot okozhatnak, és nem találtak összefüggéseket a depresszióval, az öngyilkossággal, a szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint a neurodegeneratív rendellenességekkel sem, amilyen az Alzheimer-kór. Úgy tűnik tehát, egy komoly betegség esetén nem ússzuk meg annyival, hogy átrendezük a lakásunkat. Utána kell járnunk a testi és a lelki okoknak is, hogy ha szeretnénk meggyógyulni.


Forrás: ridikul.hu