Teljesült az álom - Modern körülmények között készülhetnek az Aqua SE vízilabdásai

Már az új Városi Uszodában készülnek az Aqua SE vízilabdázói. A nyíregyházi fiatalok régi álma teljesült azzal, hogy megépült az uszoda. Már zajlanak az utánpótlás bajnokságok. 

Gyerekzsivajtól hangos a Városi Uszoda. Az Aqua SE vízilabdásai minden este tréningeznek. A klub vezetésének régi álma teljesült azzal, hogy megépült az uszoda. 

- Nagyon boldogan érkeznek a gyerekek az edzésekre, volt aki örömében felvisított. Fantasztikus lökést adhat az egész sportágnak ez a létesítmény - mondta Szakács Roland, az Aqua SE elnöke. 

Mivel a létesítmény lelátóval is rendelkezik, bíznak abban, hogy az eddiginél még több néző lesz majd a mérkőzéseken. A legkisebbek még az úszás alapjait sajátíthatják el, egy külön erre kialakított kisebb medencében. 

- Nagyon nagy segítséget jelent ez a kisebb medence az oktatásnál, ráadásul a gyerekek a nagy mellett mennek el az edzések előtt, láthatják a nagyobb vízilabdásokat, ami motiválja őket, hogy egyszer ők is eljussanak erre a szintre - tette hozzá Hajnal Mária edző. 

Már megkezdődtek a korosztályos bajnokságok, és az Aqua SE szeretne jól szerepelni.

- Egy fordulón vagyunk túl, ez nem sikerült túl jól, így szeretnénk a folytatásban javítani. Abban is bízunk, hogy eddig főként szülők, hozzátartozók szurkoltak a mérkőzéseken, de most olyanok is kijönnek majd a találkozóinkra, akik érdeklődnek a vízilabda iránt. Remek körülmények között nézhetik majd a meccseket - mondta Kántor Gábor vezetőedző.  

Jelenleg még a 90 napos tesztüzem zajlik az uszodában, és csak a sportolók mehetnek be. A sportág népszerűsítése érdekében nyáron több első osztályú, sőt válogatott vízilabda játékos járt Nyíregyházán, ezzel is ösztönözve a fiatalokat. A klub megállapodást kötött az UVSE-vel, így a jövőben is várható, hogy példaképek érkeznek a megyeszékhelyre.