Teljes kapacitással működnek a határátkelők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

 

A határátkelőhelyeken továbbra is folyamatosan, nagy számban érkeznek Magyarországra a háború elől vagy a háborúból menekülők. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hetek óta a megszokottól eltérő munkavégzésre kényszerülnek ebben a helyzetben, közreműködő tolmácsok és a készenléti rendőrség munkatársai segítik gördülékennyé tenni a napi munkavégzést, ennek köszönhető, hogy még egyik határátkelőhelyen sem alakult ki torlódás.

Teljes kapacitással dolgoznak

A megyei rendőr-főkapitányság a helyszínen arról is beszélt, hogy már a belépést követően hasznos információval segítik a rendőrök az Ukrajnából menekülőket.

A határátkelőhelyeket teljes kapacitással üzemeltetjük, az ehhez szükséges rendőri erő rendelkezésre áll, a szolgálatot ellátó állomány létszámát mindig az aktuális utasforgalomhoz igazítjuk. Természetesen a váltásokról, a pihentetésükről a parancsnokok gondoskodnak. A határátléptetés folyamatát igyekszünk minél gyorsabbá tenni, fontos ez abból a szempontból is, hiszen sokan nagy családdal érkeznek, sok a nő, sok a gyermek, ezért mindenféleképpen figyelünk arra, hogy minél kevesebb időt kelljen sorban állniuk, várakozniuk.” – nyilatkozta Fedor Rita sajtószóvivő.

A határátléptetés folyamata viszonylag egyszerűen zajlik, akik biometrikus útlevéllel rendelkezik, ők a belépés után önállóan is folytathatják tovább útjukat, akinek valamilyen hiányos okmánya van vagy nincs a belépésre feljogosító, illetve a magyarországi jogszerű tartózkodásnak megfelelő úti okmánya, azokat pedig a gyűjtőhelyekre irányítják, ahol megteszik a szükséges intézkedéseket az okmányok pótlására – tette hozzá a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Humanitárius segítség

Magyarország nem csak a hazánkba érkezőknek segít, az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtják végre – erről Menczer Tamás államtitkár beszélt hétfő reggel. 600 millió forint értékben és 1000 tonna mennyiségben állítanak össze segélyszállítmányt, ennek már egyötödét juttatták át a határon, többek között tartós élelmiszert, tisztálkodási eszközöket, babaápolási terméket és egészségügyi eszközöket is szállítottak. A kormánytól a hat nagy karitatív segélyszervezet eddig már hárommilliárd forint segítséget kapott a feladataik elvégzésére.

Milliók menekülnek

Az ENSZ jelentése szerint 9,8 millió Ukrajnában élő ember kényszerült máshol menedéket keresni a háború miatt. A tájékoztató szerint a belső menekültek számát 6,5 millióra becsülik, és több mint hárommillió ember hagyta el az országot.