Téli rezsicsökkentés – 1067 kérelem érkezett

A kormány a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló tavalyi határozatában egyetértett azzal, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is kapjanak egyszeri természetbeni támogatást. Az érintett helyi önkormányzatok felkérést kaptak, hogy összesítsék és továbbítsák a belügyminisztériumnak az igénybejelentést. A nyíregyházi önkormányzat ezek alapján 12 millió 816 ezer forint vissza nem terítendő támogatásban részesült. Ez fedezi az érintett háztartásonként a 12 ezer forint összegű természetbeni támogatás összegét. A jogosultak a támogatást az elmúlt év október 15-ig igényelhették.

1067 kérelem érkezett a határidőig

Dr. Krizsai Anita a Szociális és Köznevelési Osztály vezetője elmondta, 1067 kérelem érkezett be hozzájuk, valamennyien jogosultak a támogatásra. Ezt követően beszereztették a fűtőanyagokat, hiszen igényeltek fát, brikettet, szenet, palackos és tartályos gázt. Már a cégekkel is leszerződtek, akiknél át lehet venni ezeket. Most a hatósági bizonyítványokat küldik ki a jogosultaknak, amelyek az átvétellel kapcsolatosan minden fontos információt tartalmaznak. A fűtőanyaghoz egészen december 15-ig hozzájuthatnak az érintettek. Az önkormányzat felhívja a jogosultak figyelmét, hogy a fűtőanyag átvételére vigyék magukkal a hatósági bizonyítvány eredeti példányát, valamint az általuk aláírt adatvédelmi tájékoztatót, amit át kell adniuk, miután megkapták a természetbeni juttatást. Ezek után az önkormányzat a szerződött cégtől visszakapja a hatósági bizonyítványt, ez alapján pedig postán 2 ezer forintot is utalnak a jogosultnak, a város ezzel pénzzel járul hozzá a szállítási költségekhez.

 

Szoboszlai Tibor