Táncfarsang – Két nagyszínpadi és öt kamaraelőadás várja a közönséget

Táncfarsang – Két nagyszínpadi és öt kamaraelőadás várja a közönséget

Szakmabeliek és laikusok számára egyaránt emlékezetes estéket kínál az idei Táncfarsang is. A Móricz Zsigmond Színházban sok éve Krámer György táncos-koreográfus ötlete nyomán született a programsorozat. A színház komplex műfajának egyik elemét, a táncot igyekezett kifejteni, a nézők közelébe juttatni. Azt is tudni vélik szakemberek, hogy maga a színház is olyan fajta mozgássorozatból indult, melynek mondanivalója, esetleg üzenete volt egy közösség számára. Ennek az ősi mítosznak hagyományos és kortárs változatai érkeznek a következő napokban Nyíregyházára.

Gulyás Anna neve is ismerősen csenghet azoknak, akik járnak hozzánk a színházba. Többek között ő volt a sikeres I love you kamaramusical előadásnak a koreográfusa, vagy tavaly a Diótörő című produkcióban is ő dolgozott. Most is a hamarosan próbáló Bob hercegnek lesz a koreográfusa. Nos, neki van egy nagyon érdekes kísérletező jellegű előadása Fekete kutya címmel, és még több hasonló, különleges produkciót láthatnak a Táncfarsangra ellátogató érdeklődők. Mindig igyekszünk sokszínű válogatást nyújtani a nézőknek, mindig szeretnénk, ha olyan táncprodukciókat, olyan különleges előadásokat láthatnának, amire nem nagyon van mód a városban.

– ezekkel a gondolatokkal ajánlotta az eseményt Sediánszky Nóra, a színház művészeti tanácsadója.

Farsang táján, a báli időszakban általában szerepel nálunk Bozsik Yvette Társulata. Most az 1999-ben bemutatott Tavaszi áldozat felújított koreográfiájára, Stravinsky ősi rítusokat megidéző zenéjére táncol a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium csoportja. Egy estén és egy színpadon a nyíregyházi művészeti gimnázium modern táncos fiataljaival. Az Ébredj! című műsor abban kíván segíteni, hogyan lehet a szürke hétköznapokból a boldogság felé utat találni.

Az egyik rendező Markóth Franciska, moderntánc pedagógus kiemelte:

Alapvetően modern tánc, és kortárs tánc. Inkább a kortárs felé mozog, de maga a mozgásanyag az a modern tánc technikáiból, ahogyan itt a diákok és a növendékek tanulnak a művészetiben. Graham, Limón, jazz, és ezeknek a technikáknak a felhasználásával, ilyen mozdulat anyaggal állítunk össze egy koreográfiát.

Vers is kerül illusztrációként a táncok mellé, de izgalmas lesz a 9 koreográfiára összeállított elektronikus zene, Lajkó Félix és más ismert muzsikák egyvelege.

A zárónap műsora után a nagyszínpad vasárnapi nyitányának szereplője lesz a Nyírség Táncegyüttes a Szépanyám szőtte műsorral, illetve a Művészeti Gimnázium Üzenet a jövőből című koreográfiája.

Csurák Ildikó néptánc pedagógus a vasárnapi programról a következőket mondta el:

Én úgy gondolom, hogy a jövőben is csak egy dologhoz nyúlhatunk, ez pedig a mi múltunk, és gyakorlatilag erről szól az Üzenet a jövőből. Bármennyi idő fog eltelni, a mi életünknek az egyik jelentős támasza lehet a régi koroknak a hagyománya, és gyakorlatilag ez jelenik meg az előadás során. Elkezdünk egy tánctörténeti ívet is egészen a körtáncoktól, aztán végig megyünk az ugrósokig, a csárdásokig és emellett az autentika mellett megjelenik a másik műfaj, a balett és a moderntánc is.

A Táncfarsang kamaraelőadása lesz a Usine, a Melinda álma, az I hear you, a Dadogó szimfónia, illetve a már említett Fekete kutya. Ezen előadásokat bérlettel is látogathatják az érdeklődők.

 


Matyasovszki Edit