Támogatás civil szervezeteknek – Október 12-től lehet pályázni a NEA forrásra
Fotó: Szarka Lajos

Október 12-én nyílik meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kerete a civil szervezetek részére. Nyíregyházán mintegy 230 ilyen aktív szervezet működik, szakmai programokat vagy akár a működési költségüket is finanszírozhatják az elnyert forrásokból. Idén 7,7 milliárd forintos a pályázati keret, ez jövőre már 9,3 milliárd forintra nő.

Az elmúlt hetekben minden járásba ellátogatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, összesen 20 helyszínen több mint 500 résztvevővel ismertették a Nemzeti Együttműködési Alap októberben és novemberben nyíló pályázatait – hangzott el a központ pénteki sajtótájékoztatóján.

„Két pályázati konstrukció van, az egyik maximum 300 ezer forint, a másik pályázati konstrukciónál 3-4 millió forint is lehet a támogatás értéke. Ezeket szakmai programokra, illetve működési költségekre használhatják föl. A 300 ezer forintos pályázat sokkal egyszerűbb, beadási sorrendben van bírálat, amennyiben a formai bírálatnak megfelel a pályázat, akkor szinte alanyi jogon jár a támogatás. A másik esetén egy nagyobb szakmai bírálat után születik meg a döntés, de mind a két pályázati konstrukciót azt hiszem, hogy szeretik a civilek, az egyszerűsítettnél évről évre nő a pályázók száma” – közölte Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója.

Évről évre nő a keret

A tavalyi évben több mint 700 pályázat érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Nyíregyházán mintegy 230 aktív civil szervezet működik, ez kiemelkedő számot jelent a többi városhoz képest. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei október 12-én nyílnak meg a civil szervezetek számára. Idén 7,7 milliárd forint állt a rendelkezésükre, a következő, 2021-es évben a már elfogadott költségvetés szerint pedig 9,3 milliárd forintra pályázhatnak majd.

Fontos a civilek szerepe

A civil szervezetek fontos munkát végeznek, segítik a helyi önkormányzatok, erről Nyitrai Zsolt miniszteri biztos beszélt a Nyíregyháza Most e heti adásában:

„Magyarországon ma egyértelműen virágoznak a civil szervezetek, egyre többen vannak és egyre aktívabbak, nagyon fontos munkát végeznek, amit én ezúton is szeretnék megköszönni, hiszen nagyon sok civil közösség segít például az oktatásban, nevelésben, vagy ebben a fránya járványhelyzetben karitatív tevékenységet végez, de a hagyományőrzést és értékőrzést szintén kiemelném. Nagyon színes programokat szerveznek, lehetőséget és teret biztosítanak arra, hogy fiatal és idősebb tehetségek be tudjanak mutatkozni. Ez egy jó dolog, évről évre stabil, kiszámítható, folyamatosan növekvő pénzügyi támogatást kapnak ezek a civil szervezetek.”

A Nyitrai Zsolttal készült teljes beszélgetést elérhetik a Nyíregyházi Televízió YouTube-csatornáján.

Civil véradás

Fontos kiemelni egy közelgő, jövő heti programot is, október 8-án és 9-én, vagyis csütörtökön és pénteken civil véradást szerveznek a megyeházán a kormányhivatallal együttműködve. Október 9-e kiemelten a civil szervezetek tagjainak szól, de mind a két napon várják a segíteni vágyó donorokat.

Kapcsolódó galéria

Tudnivalók civil szervezeteknek