Támad az influenza – Egy hét alatt 11 ezer új beteg jelentkezett a rendelőkben

Már most 11 ezren keresték fel orvosukat, és összesen 25 influenzapozitív beteget igazoltak. A következő időszakban hétről hétre emelkedik majd a megbetegedések száma, és egyre több vírus lesz kimutatható. Az adatok szerint a veszélyes kór idén Norvégia, Svédország és Portugália irányából érkezik hazánkba, és már azt is lehet tudni, hogy az A típusú vírus fertőz. Ez a vírus régi ismerősünk, az évekkel ezelőtti legveszedelmesebb járványt is ez a vírus okozta hazánkban. A vírus okozta influenza 5-7 napig tartó magas lázzal, fejfájással, rossz közérzettel, izom- és végtagfájdalmakkal, elesettséggel jár. A betegség tavaly pont ilyenkor tetőzött, akkor több mint 16 ezren fordultak orvoshoz. Várhatóan a következő hetekben hétről hétre emelkedik majd a megbetegedések száma. A gyógyulás akár 2-3 hétig is tarthat. Nemcsak a tünetek erősebbek idén, hanem a szövődmények is sokkal súlyosabbak lehetnek, felnőtteknél leggyakrabban tüdőgyulladásban nyilvánulhat meg. Január első hetében a legtöbben Fejér, Békés, Zala és Pest megyében fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Még nem késő beadatni a védőoltást

A megfázásos vagy influenzavírusok úgy szaporodnak, hogy a légutak nyálkahártyájára kerülve behatolnak egy sejtbe, megnyílnak, felszabadítják örökítőanyagukat, amelyet követően új vírusok keletkeznek. Attól a pillanattól kezdve, hogy a kórokozó megtelepszik a légutakban, 8-12 órára van szüksége ahhoz, hogy szaporodni kezdjen. A fertőzés kezdetétől a teljes tünetegyüttes megjelenéséig azonban 36-72 óra telik el. Ha az orrunk elkezd bizseregni és kapar a torkunk, akkor ez gyakorlatilag mindig egy megfázás, illetve influenzás jellegű megbetegedés előjele. Valódi influenza esetén viszont egyik pillanatról a másikra leszünk rosszul, legtöbbször felszökik a lázunk, és száraz köhögés kínoz. Az idei vírus agresszivitása sajnos még nem kiszámítható, az viszont tény, hogy az elmúlt években ennél jóval kisebb járványokat tapasztaltunk, ezért az oltási fegyelem is lazult. A védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért még mindig nem késő beadatni a vakcinát.

 

Szoboszlai Tibor